Címkék

, ,

A Dohány utcai Zsinagóga orgonája, mióta csak a templom megépült, haláchikus viták kereszttüzében áll. Érvek sorakoznak fel ellene és mellette, vannak, akik nem lépik át a templom küszöbét miatta, és vannak, akik kifejezetten ezért jönnek a templomba. Nem kívánjuk eldönteni a vitát, mely másfél évszázada tart, csupán összegezzük az érveket, hogy képet kapjunk az orgona, a szombati orgonazene és a halácha viszonyáról.

A Biblia igen sok helyen említi a zenét, mint az ima kíséretét. Elég csak a Nádas-tengeren való átkelésre utalnunk, ahol Mirjam és társnői dobokat használtak, vagy a zsoltárokban megjelenő hangszerekre gondolnunk, melyek a leghangsúlyosabban a 150. zsoltárban jelennek meg. A 92. zsoltár például így ír:

מזמור שיר ליום השבת

טוב לְהדות ליי ולזמר לשמך עליון

להגיד בבקר חסדך ואמונתך בלילות

עלי־עשור ועלֵי־נבל עלי הגיון בכנור

Zsoltár, ének a szombat napjára. Milyen jó hálát adni I.tennek, és zenélni nevednek, ó Fenséges, hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel, tízhúrú hangszeren és lanton, zengő hárfán!

Ez a kis részlet is bizonyítja, hogy az I.tenhez való fohász zenei kísérete, a szertartás muzsika által való emelkedettebbé tétele nem volt idegen az ókori zsidóságtól.

A Talmud Áráchin traktátus 10b és 11a lapján áll:

מגריפה היתה במקדש עשרה נקבים היו בה, כל אחד ואחד מוציא עשרה מיני זמר, נמצאת כולה מוציאה מאה מיני זמר

Volt a Szentélyben egy mágréfá nevű hangszer, melyen volt tíz rés, mindegyik tízféle zenét tudott kiadni, összesen százféle hangja volt. E leírás alapján kijelenthető, hogy a mágréfá a mai orgonához hasonlatos ókori hangszer lehetett. Azt is tudjuk, hogy a szentélybeli hangszereket megszólaltatták szombaton és más ünnepnapokon is. Logikusan következik, hogy –mivel a szentélyben szolgálatot csak zsidók teljesíthettek- a hangszereket zsidók szólaltatták meg. Abban az időben nem láttak ebben semmilyen szombatszegést.

Hogyan válhatott az egykori gyakorlat tilalmassá?

A Szentély pusztulása után a rabbik a „לעשות סייג לתורה – a Tórát óvó kerítés készítése” elv alapján sok olyan tilalmat vezettek be, melyekkel az addigi gyakorlat nem rendelkezett, s melyeknek nincs tórai alapjuk. Ezeket שבות, svutnak nevezzük, melyek egyike lett a szombat- és ünnepnapi zenélés.

A Szóta traktátus 48a lapján, a misnában áll:

משבטלה סנהדרין – בטל השיר מבית המשתאות, שנאמר: בשיר לא ישתו יין

Mióta megszűnt a Szanhedrin, megszűnt az ének a lakomák színhelyén, hiszen írva van: nem isznak bort dalkísérettel (Jesája 24/9)!

Ehhez hozzáteszi a Gemárá ugyanezen a lapon:

וממאי דמשבטלה סנהדרי כתיב? אמר רב הונא בריה דרב יהושע, דאמר קרא: הזקנים משער שבתו בחורים מנגינתם

Honnan tudjuk, hogy a fenti írásvers a Szanhedrin megszűntére vonatkozik? Rabbi Huna, Rabbi Jehosua fia mutatott rá: a másik versből: Eltűntek az öregek a kapukból, megszűntek az ifjak énekelni (Échó 5/14). A Szanhedrin ugyanis a Szentély kapujában ülésezett, s a nép bölcseit (mint oly sok más kultúrában) véneknek is nevezték, így Jeremiás szavait könnyen lehetett a fentiek szerint értelmezni.

Érdekességképpen megemlítjük, hogy a Talmud ugyanezen a helyen megengedi, hogy a matrózok és a földművesek daloljanak, de a takácsoknak már megtiltja. valószínűleg azért, mert az előbbieknek a dal segít a munkában, de az utóbbinál pusztán frivolitásról van szó. Itt már megjelenik a Szentély pusztulása felett érzett fájdalom, mint az öröm tilalma, s a zene tiltása a gyász miatt, mint azt a lentiekben részletesebben is látni fogjuk.

A Bécá traktátus 36b lapján áll:

ולא מטפחין ולא מספקין ולא מרקדין – גזרה שמא יתקן כלי שיר

(Szombaton és ünnepen) Nem tapsolnak, nem csapkodják a combjukat és nem táncolnak, nehogy megjavítsák (újrahangolják) a hangszert.

A Toszáfot Sábát traktátus 148b laphoz hozzáteszi, hogy ezeket a cselekedeteket általában zenei kísérettel művelik. Megjegyzendő. hogy manapság egész chászid gyülekezetek táncolnak és tapsolnak szombaton, így fejezve ki annak szentsége felett érzett örömüket! Mondható-e, hogy ők ezzel szembehelyezkednek a halácha álláspontjával? Nyilvánvalóan nem, hiszen a tánc, a tapsolás, az ének, mind-mind a szellemi emelkedettséget szolgálja, mely összecseng a szombat céljával és funkciójával.

Ugyancsak a Toszáfot Béca 30a lapján áll:

לדידן אין אנו בקיאין לעשות כלי שיר ולא שייך למגזר

A fenti tilalom, mivel nem vagyunk gyakorlottak a hangszerek javításában, nem releváns. Ezzel meg is szüntethető lenne a hangszerhasználati tilalom, hiszen igen kevesen értenek manapság a hangszerek javításához. Mose Feinstein viszont ezzel kapcsolatban az Igrot Mose Orách Chájim tratátus II. kötet 100. fejezetében azt írja:

אין להתיר אף שכל הטעם בטל

Mi nem annullálhatjuk a bölcsek által felállított tilalmakat, még akkor sem, ha minden tilalmat kiváltó ok megszűnt.

A decisor döntése szerint a tilalom életben marad, mivel bölcseink hatásköre kiterjedtebb a miénknél, tudásukhoz az utódok minden tudása sem mérhető.

Moshe Feinstein szavaival szemben áll azonban a fentiekben már említett, és senki által meg nem kérdőjelezett chászid taps és tánc. Ha ebben az esetben kivételt lehet tenni, úgy csak és kizárólag az orgonánál, melynek megjavításához ráadásként nem is elegendő az orgonista, hanem szakember közreműködését igényli, talán szintén lehet kivételt tenni.

A Rámbám Misne Torá Hilchot Sábát traktátus 23. fejezet 4. haláchájában kifejti:

כל דבר שהוא גמר מלאכה חייב עליו משום מכה בפטיש, ומפני זה הגורר כל שהוא או המתקן כלי באיזה דבר שיתקן חייב, לפיכך אסור להשמיע קול של שיר בשבת בין בכלי שיר כגון כנורות ונבלים בין בשאר דברים

Minden cselekvés, ami befejez egy munkafolyamatot, szombaton tilos. S mivel ez valamiféle javítást is jelent, a javítás is tilos. Ezért tilos olyan zenét hallgatni, melyet hegedűvel vagy furulyával vagy egyéb hangszerrel hoznak létre /hiszen ha elhangolódik a hangszer, könnyű újrahangolni, s ez már tilos/.

A Sulchán Áruch Orách Chájjim traktátus a szombati zenehallgatás tilalmáról szóló 338. fejezete 1. pontja tiltja a hangok zeneszerszám általi előállítását, de a 2. pont így szól:

יש מתירים לומר לעכו”ם לנגן בכלי שיר בחופות

Vannak, akik megengedik, hogy a nem zsidó játsszon az esküvői lakomákon. Az esküvő hetében ugyanis szokás mindennap lakomát tartani, melyen többek közt elismétlik azt a hét áldást, mely az esküvői szertartáson elhangzik. Itt valószínűleg olyan esküvői lakomáról van szó, mely a szombat beállta előtt kezdődik, de folytatódik péntek késő este, azaz már szombaton.

Ugyanezen traktátus 560. fejezet 3. paragrafusa, mely a Szentély pusztulásának gyásznapjáról szól, és az e pusztulás felett érzett gyász kifejeződéseit taglalja, kimondja:

וכן גזרו שלא לנגן בכלי שיר וכל מיני זמר וכל משמיעי קול של שיר לשמח בהם; הגה: ויש אומרים דוקא מי שרגיל בהם, כגון המלכים שעומדים ושוכבים בכלי שיר או בבית המשתה, ואסור לשומעם מפני החורבן ואפילו שיר בפה על היין, אסורה שנאמר: בשיר לא ישתו יין (ישעיה כד, ט) וכבר נהגו כל ישראל לומר דברי תשבחות או שיר של הודאות וזכרון חסדי הקדוש ברוך הוא

És ugyancsak elrendelték, hogy semminémű hangszeren nem játszhatnak, hogy örvendjenek általa. Remó kiegészíti: Vannak, akik szerint csak azoknak engedélyezett, akik hozzászoktak, mint például a királyok, kik zenei kísérettel kelnek és fekszenek, vagy a borházban. De nem hallgathatják a Szentély pusztulása miatt még az éneket sem, hiszen megíratott: Nem isznak bort dalkísérettel (Jesája 24/9). De már szokás egész Izraelben, hogy a Szent, áldassék Ő, dicséretét, kegyelmét és a Neki adott hálát énekkel mondják.

Ha figyelmesen olvassuk a fenti sorokat, és az egész 560. fejezetet összefüggően vizsgáljuk, kiviláglik, hogy a gyász miatti zenehallgatás nem csupán szombatra és ünnepekre vonatkozik, hanem a hétköznapokra is. Ebből logikusan következik, hogy nem lenne szabad semmikor sem zenét hallgatni, legyen az kántorművészet vagy más műfajú zene. A gyakorlati judaizmus –nagyon helyesen– átértelmezte e törvényt, s megengedte a hétköznapi zenélést. A gyásznak is megvannak a maga fokozatai. A Szentély pusztulása történelmi távlatba merült, s akár az egyes ember életében, ha tragédia éri, úgy a zsidóság életében is enyhült a gyász, a fájdalmat felváltotta az életöröm. Miként az egyes ember is megemlékezik halottairól a jahrzeitkor, a halálozási évfordulón, úgy a zsidóság is megemlékezik a Szentély pusztulásáról Tisó BöÁvkor, de az év többi napján örömtelien éli az életét.

Ugyancsak általános érv az orgona ellen, hogy a nem zsidó rituálé szerves része, s így nem vonható be a zsidó liturgiába.

Az orgona ellen szóló érvek tehát összefoglalva a következők:

1., A „nehogy megjavítsa” elv alapján tilos megszólaltatni, még akkor is, ha ez שבות-nak minősül.

2., A Szentélyben volt, de a Szentély pusztulása felett érzett gyászunkban nem használhatjuk.

3., A keresztény rituálé szerves része, s így a zsidóságtól idegen.

Lássuk ezen érvek rövid, nem összefoglaló ellenérveit:

1., Ha a Sulchán Áruch egy lakomán, mely profán alkalom, megengedi, hogy nem zsidó hangszeren játsszon szombaton, akkor a קל וחמר , azaz a többről a kevesebbre és vica versa való következtetés alapján az istentiszteleten, mely szent és emelkedett, ugyancsak megengedhető a nem zsidónak a hangszeren való játék. Ráadásul: אין שבות במקדש, azaz a svut nem érvényes a Szentélyre, így a helyébe lépő zsinagógára sem.

2., A zene tilalma, mint a Szentély felett érzett gyász jele, az énekhangra is vonatkozik. Ha azonban az ének megengedett, mert már szokássá lett, úgy megengedhető a hangszeres zene is, ha már szokássá lett. Notabene, mint láttuk, ezen törvény gyakorlati alkalmazásán már túllépett a tradicionális judaizmus.

3., A keresztény liturgiának nem szerves része az orgona, nem minden templomban szólal meg. Ráadásul, mint azt a Talmud tanúsítja, a Szentélyben már akkor volt zene, mikor a kereszténység még nem is létezett.

Eliezer Liebermann Or Nogá című művében úgy foglal állást, hogy az orgona megszólaltatása az i.tenszolgálatot célozza, így nem שבות, svut, azaz a szombatot megzavaró, rabbinikus tilalom alá eső tevékenység, s mint azt a Talmud bizonyítja, a zsidó orgonahasználat korábbi, mint a kereszténység általi gyakorlat.

Mondhatjuk, hogy Liebermann korai reformrabbi volt, de tudnunk kell, hogy Nogá hácedek c. művében például annak a Moshe Kunitzernek a véleményét is citálja, aki a Hászkálá, a zsidó felvilágosodás egyik magyarországi úttörője, s budai rabbiként az első Magyarországon írott héber nyelvű színmű írója volt, s érvelt a szfárádi dialektus, mint hagyományos zsidó kiejtési mód zsinagógai alkalmazása mellett. Eszerint Liebermann figyelembe vette a tradicionális judaizmus képviselőinek véleményét is.

De hogy az orgona és a szombati zene már a reformmozgalom kibontakozása (18. sz. vége-19. sz. eleje) előtt is jelen volt a zsidó életben, arra álljon itt a következő néhány példa:

Rabbi Menachem HáMéiri Mágén ávot c. műve 10. fejezetében írja:

 ראיתי ג”כ באותם התלמידים שהיו מקילים לזמר בכלי שיר ולהעיר מיתרי הכנורות ושאר מיני זמר בשבת בלא שום חשש אסור

Láttam azt is, hogy ugyanazok a tanítványok (Nachmanidesz tanítványai) könnyítenek, és zenélnek hangszereken: hegedűn és más eszközökön szombaton, mindennemű tilalom gyanúja nélkül.

David ben Avi Zimra rabbi Diné rábá vezútá című 16. századi responsumában megengedi, hogy valaki zenészt béreljen pénteken, hogy az szombaton az esküvői lakomán játsszon.

Ávráhám Joszéf Slomo Graziano modenai rabbi Hagahot vechidusim című, a Sulchán Áruch-hoz írott művében már a 17. században megengedi az orgona használatát.

Az orgona -és ez elvitathatatlan- emeli az istentisztelet spiritualitását, művészi megszólaltatása komoly lelki élményt nyújt a hallgatóságnak. Ez összhangban van a הידור מצוה azaz micvó, a vallási parancsolat ékesebbé tételének gyakorlatával. Amennyiben a הידור מצוה megengedett például a szukkoti sátor akár képekkel való díszítésénél, akkor megengedhető az orgona is e célból.

Az orgonista szükségszerűen nem lehet zsidó. Itt felmerül a nemzsidó szombati munkavégzésének tilalma. Erre több érvünk is van:

1., A halácha ismeri a גוי של  שבת , a sábeszgoj, azaz a szombati munkavégzésre felfogadott nemzsidó fogalmát. Igen szigorú keretek között lehet nemzsidót szombaton történő munkavégzésre felfogadni, de szombat napján nem lehet direkt módon olyan munka végzésére utasítani, amely tórai tilalom alá esik.

2., Bizonyos, rabbinikus tilalom alá eső munkák elvégzésére direkt módon is utasítható, ha az a szombati szükségletek kielégítésére szolgál. Például: a szombati gyertyatartót zsidó szombaton nem érintheti meg, de megkérheti a nemzsidót, hogy tegye arrébb, mert szükség van a helyére az asztalon.

Mint láttuk, az orgona megszólaltatása szombaton nem tórai tilalom, így az első pont nem esik vizsgálódásunk tárgykörébe.

A kérdés már csak az, hogy szombati szükséglet-e az orgonán való játék? Olyan közösségben, mely megszokta, megszerette és igényli az orgonát, annak, ha nem is אוכל נפש létszükséglet, de a lelki feltöltődéshez, az ima átérzéséhez, az áhítathoz bizony elengedhetetlen. Ezek szerint pedig lehet a nemzsidó orgonistát szombati orgonajátékra felkérni.

S még néhány, nem szorosan az orgonához kapcsolódó érv annak szombati alkalmazása mellett:

A 100. zsoltár 2. versében áll:

 עבדו את ה׳ בשמחה

Szolgáljátok I.tent örömmel. Ezen örömnek kifejeződése például a közös zmíresz, azaz az asztal melletti éneklés, vagy akár a közösségi énekek felhangzása a templomban. Az orgona kiteljesíti ezt az örömöt, így korrelál a zsoltárverssel.

Menásse Klein Misne haláchot c. munkája 6. fejezet 106. paragrafusában áll:

מותר לשמוע נגונים מתקליטים למי שהוא עצבני כמובן נגוני חסידים, הנה פשוט דחז”ל לא גזרו רק זמרה לשם תענוג ושחוק המביאה לידי קלות ראש אבל לשם רפואה לא גזרו חז”ל

Szabad hangfelvételeket hallgatni, ha valaki szomorú, főleg chászid zenét, hiszen bölcseink csak a mulatozás közbeni zenét tiltották el, mert az léhasághoz vezet, de nem tiltották el a gyógyulásra való zenét.

Noha a rabbi itt nem a szombati orgonáról beszél, de szavai összecsengenek az orgona céljával. A fohász fakadhat a megtört szívből, ebben az esetben pedig az orgona hangja hozzásegíti a fohászkodót szíve gyógyulásához.

Reklámok