Nem tartozik a mindennapokhoz, de minden évben felröppen a hír, hogy új, a Vészkorszak idején ásott tömegsírra bukkantak. Tudjuk, hogy a Soában legyilkolt zsidók egy részét tömegsírokba temették. Szabad-e exhumálni e sírokat, és zsidó temetőben elhantolni újra a csontokat, ha tudjuk, hogy a halottak nem mindegyike volt zsidó, és nem lehet megkülönböztetni a csontokat?

A kérdésre adandó válasz két problémakört is felölel. Az első az exhumálás tematikája, a második a nem zsidó halott zsidó temetőben való elföldelésének kérdésköre.

Az exhumálás tematikája igen érzékeny és szigorú szabályokkal körülhatárolt kérdése a haláchának.

Kiindulópontunk a Tóra, éspedig Mózes I. könyve, 3. fejezet, 19. vers:

עד שובך אל האדמה כי ממנה לקחת כי עפר אתה ואל עפר תשוב

„ … amíg vissza nem térsz a földbe, melyből vétettél, mert porból lettél, és porrá leszel…”

Ebből a versből következik, hogy a halottat földbe kell eltemetni. Ezen eszmefuttatás kereteit meghaladja a temetés minden szabályának és törvényének felsorolása, akárcsak a nem koporsós temetkezés válfajainak részletes elemzése és lehetősége vagy tilalma. Most csupán az exhumálás problematikájának alapjaival foglalkozunk.

Sokszor felmerül, hogy az elhunytat valamely okból át szeretnék helyezni más sírhelybe. Van-e erre lehetőség?

A Jeruzsálemi Talmud Moéd Kátán traktátus 2. fejezet 81. oldalán áll:

אין מפנין את המת ואת העצמות מקבר מכובד למכובד ולא מבזוי לבזוי ולא מבזוי למכובד אין צורך לומר מן המכובד לבזוי ובתוך שלו אפילו מן המכובד לבזוי ערב הוא לאדם שהוא נינוח אצל אבותיו

Nem hantolják ki az elhunytat, sem kiemelt sírból kiemeltbe, sem méltatlanból méltatlanba, sem méltatlanból kiemeltbe; mondani sem kell, hogy kiemeltből méltatlanba sem. Azonban megengedett dolog a holttest elmozdítása akkor, ha a holttestet övéi közé akarják újból elföldelni; mert jóleső érzés az embernek, ha tudja, hogy majd atyái mellett nyugodhat…

Mai nyelven ez azt jelenti, hogy nem szabad megbolygatni a sírt csak azért, hogy ugynanazon temetőben, de máshol leljen nyugalomra az elhunyt. Azonban nem zsidó temetőben nyugvót át szabad helyezni a zsidó temetőbe, hiszen ott fekszenek “atyái”.

A Sulchán Áruch Jore Déá Traktátus 363. fejezet 1. pontja hozzáteszi:

וכן כדי לקוברו בארץ ישראל, מותר. ואם נתנוהו שם על מנת לפנותו, מותר בכל ענין

Ugyancsak megengedett a kihantolás, ha Izrael földjében akarják eltemetni. Ha a sírt eleve ideiglenesnek szánták, minden esetben szabad.

Izrael földje kiemelt jelentőséggel bír. Szent föld, így tehát ide még a zsidó temetőben nyugvó testet is át lehet helyeztetni. Ez történt például Herzl Tivadarral is, aki ma már Jeruzsálem földjében nyugszik.

Marad azt eredeti kérdés: mi a helyzet a tömegsírokkal?

A tömegsírokat két szempontból közelíthetjük meg: a gyilkosokéból és az áldozatokéból. A mi szempontunk értelemszerűen az, hogy a tömegsírok nem végleges nyughelyei a meggyilkoltaknak. Zsidó szempontból minden olyan sírhely, melyet nem zsidók készítettek nem zsidó földbe zsidók számára, vagy ad hoc jelleggel készült, nem tekinthető végleges sírnak. Fentiek szerint pedig az ideiglenes sírban nyugvót át lehet és kell helyezni végső nyughelyére.

A második kérdéskör a Soá során meggyilkoltak tömegsírjában nyugvó hovatartozásának bizonytalanságából adódik.

A korai rabbinikus források (mivel előttük e problematika ismeretlen) nem említik e kérdést. Találunk azonban választ a zsidók és nem zsidók együttes temetőben való eltemetésére vonatkozóan.

A Sulchán Áruch Jore Déá traktátus 362. fejezet 5. pontjában áll:

אין קוברין רשע אצל צדיק, אפילו רשע חמור אצל רשע קל. וכן אין קוברין צדיק וכשר ובינוני, אצל חסיד מופלג

Nem temetik a cádik (kiemelkedően jámbor) mellé azt, ki nem méltó erre, a méltatlant nem temetik a még méltatlanabb mellé, s ugyanígy, a jámbort sem temetik egy kiemelkedő cádik mellé.

A Chátám Szofér Jore Déá-hoz írott responzuma 341. pontjában írja, hogy a felismerhetetlen halottat, ha olyan helyen találják, ahol a többség zsidó, el kell temetni a zsidó temetőben, de elkülönítve.

Az ok nyilvánvaló: ha nem tudjuk, ki a halott, nem tudjuk, méltó-e vagy méltatlan. Nem tudjuk így azt sem, zsidó volt-e a halott, vagy sem. Nem tudjuk tehát, hogy zsidó temetőben kell-e elhantolni őket, vagy sem. Mivel azonban fennáll a lehetőség, hogy az elhunyt zsidó volt, így meg kell adni a lehetőséget, hogy zsidó temetőben nyugodjon. Ezért döntött úgy Moshe Schreiber, hogy a zsidó temetőben kell nyugalomra helyezni, de a kétség miatt külön helyet kell neki adni.

Rabbi Efrájim Oshry, aki maga is a kovnói gettó túlélője, Sut Mimáámákim c. könyve II. fejezete 16. részében hivatkozik több, ezen állásfoglalás kereteibe illő esetre. Az egyik a Háré Beszámim c. responzum II: rész 222. fejezetét taglalja, ahol elégetett csontokról nem lehet megállapítani, hogy zsidók voltak-e vagy sem. Itt a döntés az, hogy a csontokat a meglévő síroktól 8 könyöknyi távolságra ugyan, de el kell temetni a zsidó temetőben. Az indoklás ugyanaz, mint a Chatám Szófér esetében.

Egy másik példa egy folyóban talált, felismerhetetlen halottról szól, aki olyan helyen bukkant fel a vízben, ahol a lakosok többsége zsidó volt. Itt a döntés az, hogy –mivel lehetséges, hogy zsidó-, el lehet temetni a zsidó temetőben, de 4 könyöknyi távolságra a már meglévő síroktól. Ezek alapján hosszas fejtegetésbe bocsátkozik. Végső konklúzióként így ír:

ולזאת פסקתי שבודאי החובה מוטלת עלינו ללקט את העצמות הקדושות הללו הנמצאות במקום ההרג הזה שעל בית הקברות של בני בלי – דת, להעבירם לבית – קברות יהודי ולהביאם לקבר ישראל

…Ezért úgy rendelkeztem, hogy kötelességünk összeszedni e szent csontokat, amelyek a gyilkosság helyszínén vannak, amely köztemetői sírnak minősül, és átvinni azokat a zsidó temetőbe, hogy zsidó sírban nyugodjanak.

Rabbi Zalman Sorotzkin Moznájim Lámispát c munkája II. fejezete 16. részében, ahol szinte ugyanaz a probléma merül fel, mint a mi esetünkben, így ír:

ונראה בנדון דידן שצריך לקבור אותם בסוף ביה”ק של קהלת ישראל בוויען ולהניח מקום פנוי בין הקבר הגדול הזה ובין שאר הקברים ד’ אמות

…Ezért úgy tűnik nekem (szerzői szerénység, a rendelkeztem szó helyett áll), hogy úgy kell dönteni, hogy a bécsi zsidó temető végében kell őket eltemetni, és szabad helyet kell hagyni e nagy sír és a többi sír között, mégpedig 4 könyöknyit.

Fenti döntvények elegendőek ahhoz, hogy a halácha alapján meghozhassuk a végső konklúziót.

Összegezve:

Láttuk a korai és kortárs rabbinikus forrásokból, és bizonyítottuk is, hogy a Soá alatt létrejött tömegsírokból a csontok exhumálása és a zsidó temetőben való eltemetésük nemhogy megengedett, de vallási kötelesség is. Az, hogy esetleg e csontok nem mindegyike a meggyilkolt mártíroké, nem elégséges indok ahhoz, hogy ne a fentiek szerint járjunk el. Mivel azonban a halácha tiltja a zsidók és nem zsidók egy temetőben való elhantolását, így az esetleges kétségek miatt e csontok a zsidó temető egy szabad tér által elválasztott részében kell, hogy nyugodjanak. A tömegsírok kihantolása és a csontok zsidó temetőben való eltemetése –a temető egy elkülönített részében- haláchikus szempontból megengedett.

 

 

 

 

Advertisements