Napvilágot látott Radnóti Zoltán rabbi tollából egy rabbinikus írás[1], mely kimondatlanul bár, de engedélyezi a nők Káddis-mondását a zsinagógában.

Jelen írásunkban  erre kívánunk reflektálni.

Előrebocsátjuk: véleményünk szerint a nők szerepe a zsidó életben fontos, megkérdőjelezhetetlen. Legszentebb ünnepeinket az ő gyertyájuk köszönti. Ők a letéteményesei a családi élet tisztaságának, a kóser otthonnak. A zsidó élet legtöbb színterén egyenrangúak a férfiakkal. Egyetlen olyan területe van a zsidó életnek, melyben nincsenek azonos szerepek: a zsinagóga, a rituálé. Itt az aktív szerep a férfiaké.

Most tisztáznunk kell, mi is a Káddis. A választ mindenki ismeri: a halottakért mondandó ima, a gyászolók fohásza. Több fajtája is létezik, mi most a gyászolók Káddisával foglalkozunk, mely a Káddis néven ismeretes. Eredete a messzi múltba vész. Nincs közvetlen kapcsolata a gyásszal, I.ten nevét megszentelő ima. Tartalmaz egy Ezékiel prófétától származó idézet-parafrázist, s a Talmud idejében ezzel fejezték be az i.tentiszteletet. Később csupán a nagy tudósok halála utáni gyászhét lezárásakor hangzott el, azonban, hogy ne szégyenítsenek meg másokat, egy idő után már minden temetés után elmondták.

Ma askenáz körökben a zsinagógai életben naponta többször, a szülőt gyászolók, akár egyszerre többen is a gyászév első tizenegy hónapjáig mondják el a liturgia megfelelő pontjain. A hitves utáni gyász kötelező Káddis-mondása egy hónapig tart. Van azonban olyan, főleg szefárd szokás, mely szerint egyszerre csak egy gyászoló mondja el a liturgiai helyeken.

A magyarországi hagyományőrző, vallásos közösségekben nők nem mondanak Káddist. Nézzük meg, miért és hogyan indokolja a halácha e szokást.

Kiindulópontunk a Sulchán Áruch megfelelő passzusa. Az Orách Chájjim traktátus 55. fejezet 1. paragrafusában áll:

אומרים  קדיש. וא”א אותו בפחות מי’  זכרים בני חורין  גדולים שהביאו ב’ שערות, וה”ה לקדושה וברכו שאין נאמרין בפחות מעשרה

Káddist mondanak. De nem mondják akkor, ha nincs jelen tíz férfi…és nem mondanak Kedusát és Borchut sem

Erre a törvényre hivatkozik Rabbi Jicchák Jáákov Weiss  a Minchát Jicchák c. responsuma 4. kötet 30. Fejezetében:

כי כבר נפסק בש”ע (או”ח סי’ נ”ה ס”א), שאין אומרים אותו (קדיש) בפחות מעשרה זכרים בני חורין גדולים וכו’, ואין אשה מצטרפת למנין עשרה.

 Már így rendelkezett a Sulchán Áruch (ibid.) hogy nem mondják (a Káddist), ha nincs jelen tíz férfi, és a nők nem számítanak bele a tízbe.

Rabbi Jáir Chájjim Bachrach a Chávot Jáir c. munkája 222. fejezetében leír egy amszterdami esetet:

שאלה דבר זר נעשה באמשטרדם ומפורסם שם. שאחד נעדר בלי בן וצוה לפני פטירתו שילמדו עשרה כל יום תוך י”ב חודש בביתו בשכרם ואחר הלימוד תאמר הבת קדיש [עי’ שו”ת ר”ש מדינא חלק א”ח סי’ ו’] ולא מיחו בידה חכמי הקהילה והפרנסים.

Egy elhunytnak csak lánya volt, és a helyi vallási vezetés nem emelt kifogást, hogy a házában való Tóra-tanulás után a lánya Káddist mondjon.

Azonban hozzáteszi:

ואף כי אין ראיה לסתור הדבר כי גם אשה מצוות על קידוש השם גם יש מנין זכרים מקרי בני ישראל ואף כי מעשה דר”ע שממנו מקור אמירת יתומים קדיש בבן זכר היה מ”מ יש סברא דגם בבת יש תועלת ונחת רוח לנפש כי זרעו היא. מ”מ יש לחוש שע”י כך יחלשו כח המנהגים של בני ישראל שג”כ תורה הם ויהיה כל אחד בונה במה לעצמו

Igaz ugyan, hogy a nők is kötelezettek I.ten nevének megszentelésére…de mindenesetre nem helyeselhető ez a gyakorlat, mivel gyengíti a zsidó szokásokat, s ezáltal a Tórát is, mert a végén mindenki magának emel majd oltárt (Azaz a maga szája íze szerint értelmezi majd a szabályokat.)

Ebből az írásból több következtetést is levonhatunk.

  1. Már a XVII. században is az volt a kialakult szokás, hogy csak a férfiak mondtak Káddist.
  2. Új gyakorlatnak a lányok otthonukban történő Káddis-mondását nevezi
  3. A lánynak NEM a templomban, hanem a saját otthonában engedélyezték a Káddis mondását.

A szokásokra való hivatkozás igen erős érv a zsidó jogrendszerben. Noha nincsenek kőbe vésve, de a tradíciót nehezen változtatják meg, főleg, ha az évszázadokon keresztül fennállott. Ha el is fogadjuk, hogy van megváltoztatható szokás, akkor is itt áll Moshe Feinstein Igrot Moshe c. munkája Even Háézer 4. kötet 100. fejezete, melyben velősen ennyit mond:

מנהג דחומרא יותר מן הדין הוא

A szigorító szokás több is, mint a törvény.

Rabbi Mesullám Rath a Kol Mövászér c. műve 1. kötet 18. fejezetében írja:

דכל מנהג איסור שאנשי המקום החמירו על עצמן לעשות סייג לתורה או דבר שהוא מחלוקת חכמי ישראל ונהגו כדברי האוסר הרי הן כאלו קבלו עליהם לנהוג אותו איסור עליהם ועל כל הנלוים עליהם וכל בני המקום ההוא חייבין בו מן הדין

Minden tiltó szokás, melyet magukra vesznek egy adott helyen, kerítés a Tórának. S ha a bölcsek által felvetett vitás kérdésekben a tiltás szerint viselkednek, akkor e tilalmat mindenkinek be kell tartania az adott helyen, akár odavalósi, akár csak odaköltözött. Ez a törvény szerint van így.

Rabbi BenCion Méir Cháj Uziél, Izrael egykori szefárd főrabbija így írt a szokásról (a pontos helyet ld. lentebb), mely szerint lányok nem mondanak Káddist:

 הלכך אין לחדש מנהג זה של הגדת הקדיש מפי הבנות

Nem szabad megváltoztatni azt a szokást, hogy a lányok nem mondanak Káddist.

Miért mondhattak a fenti lányok otthonukban Káddist?

Rabbi Jáákov Reischer a Svut Jáákov c. responsuma 2. kötet 93. fejezetében egy, a fentihez hasonló esetet ír le. Itt is egy leány mond Káddist az otthonában, minjen jelenlétében. Noha az otthoni Káddis-mondást engedélyezi, ex cathedra kijelenti:

בבה”כ בודאי אין להניח לה לומר קדיש כלל

A templomban természetszerűleg egyáltalán nem mondhat Káddist.

A Chávot Jáir és a Svut Jáákov között ellentmondás feszül. Egyik megtiltja, a másik engedélyezi az lányok otthonukban való Káddis-mondását (Nb. a Svut Jáákov az egyetlen klasszikus responsum, mely erre engedélyt ad).

Rabbi Eliezer jehuda Waldenberg a Cic Eliezer responsum 14. fejezet 7. paragrafusában idézi a Béér Hétévet e tárgykörben. Többek között ezt írja, és megválaszolja a feltett kérdést:

בבאה”ט או”ח סימן קל”ב סק”ה סובר שאין לה קדיש כלל בביהכ”נ ואם רוצים לעשות לה מנין רשות בידם

A Béér Hétév Orách Chájjim 132. fejezet 105. paragrafusában kifejti, hogy a templomban egyáltalán nem mondhat Káddist, de ha  az otthonában akarnak neki minjent szervezni, rajtuk áll.

Azaz: Az egyén, mint individuum, az otthonában azt tesz, amit akar, hiszen nincs felette senkinek joghatósága. Azonban a ritus mintegy hivatalos helyén, a zsinagógában érvényre kell juttatni a régi szokások és rendeletek által megerősített szabályokat.

Lárjuk, hogy a korai decisoroktól a modern korig ível a nők templomi Káddis-mondásának tilalma. Mi lehet e tilalom oka?

Már idéztük a Minchát Jicchák megfelelő indoklását. A már szintén említett Rabbi BenCion Méir Cháj Uziél Mispáté Uziél c. műve 3. kötete 13. fejezetében írja (innen származik a fentebbi idézet is):

כאמור: ונקדשתי בתוך בני ישראל, ממנו למדו רז”ל שאין קדושה אלא בעשרה, לפי שבעשרה קדמה שכינה ואתיא, זהו סודו של הקדיש עצמו, וזהו גם טעמו של אמירת הקדיש על ידי בניו שהם ממשיכים את צורתו ופעולותיו וממלאים את מקומו בעדת קדושים של עם קדוש. ודבר זה כמובן אינו מתמלא אלא על ידי הבנים שהם מצטרפים לעדה מישראל ולא על ידי הבנות. ולכן אינן אומרות קדיש בצבור

Megíratott: „És szenteltessem meg Izrael fiai között”. Innen tanulják ki bölcseink, hogy a szent dolgokhoz tíz ember kell…és ez az oka, hogy a Káddist a fiúk mondják…mert ők számítanak be a tízbe, és nem a lányok. Ezért nem mondanak Káddist a lányok a közösségben.

[1] http://rabbi.zsinagoga.net/2016/08/23/rabbi-mi-az-igazsag-nok-es-a-gyaszolok-kaddisa-hagyomany/

Reklámok