לא־יעשה כן במקומנו לתת הצעירה לפני הבכירה

Nem szokás mifelénk, hogy az idősebbet megelőzze a fiatalabb. Így szólt Lábán Jákobhoz, mikor a becsapott férfi panaszt emelt a neki ígért feleség elcserélése miatt.

A Tóra mintha ellentmondana a zsidó történelemnek. A bibliai időkben sokszor fordult elő, hogy a fiatalabb bizony feljebb jutott vagy előbbre került, mint idősebb testvére. Így volt ez Ábrahámnál, aki fiatalabb fiúként lett az első zsidó, és I.ten kiválasztott embere, Jákobnál, aki Ézsau elé helyezte magát, vagy éppen Józsefnél, akit atyja ismert el elsőnek a fiai között. Júda megelőzte a rangsorban az elsőszülött Reuvént, de később példaként hozhatjuk akár Salamon királyt is, ki nem volt a legidősebb fia Dávidnak.

Vájchi hetiszakaszában, e heti tórai olvasmányunkban József két fia közül Efrájim megelőzi Menássét.

Mikor Jákob megáldja unokáit, József fiait, kezeit úgy helyezi a fiúk fejére, hogy jobb keze Efrájim fején legyen. E gesztussal kinyilvánítja, hogy Efrájim, a fiatalabb, bizony előrébb kerül a rangsorban, mint Menásse. A mai napig a zsidó házakban így áldják meg az apák fiúgyermekeiket: ישימך אלוקים כאפרים וכמנשה, tegyen olyanná I.ten, mint Efrájimot és Menássét.

Ősapánknak bizonyára megvolt a jó oka, hogy miért cselekedett így, miért fordította meg a rangsort. Mi csak találgatni tudunk.

A zsidó hagyomány szerint, mikor Jákob megáldotta fiait, akkor be akart pillantani a jövőbe. El akarta mondani a tizenkét törzsnek, mi vár rájuk, mi rejtezik a majdan elkövetkezendő időkben. Az áldás pillanatában azonban eltávozott tőle a prófétai képesség, s a jövendő titkainak feltárása helyett “csupán” áldásra futotta.

Ebből azonban az következik, hogy az utolsó perceit megelőzően képes volt jövőbe látni. Ha ez így volt, láthatta, mi lesz a két unoka sorsa, milyen életpályát futnak be. A Tóra nem szól többé a két fiúról. Nem tudjuk, kik voltak, mit csináltak, egyetlen érdemük -látszólag-, hogy József fiainak születtek.

Valamiben azonban mégiscsak kiemelkedőek lehettek, hiszen apjuk, József törzse kettéoszlott, a tizenkettőben most ott van Efrájim és Menásse.

Efrájim törzse nagyobb volt lélekszámban, mint Menásséé, területe is jóval termékenyebb volt, mint idősebb testvéréé.

Később Efrájim területén állították fel a Szentélyt megelőző kultikus központot, a Miskánt Silóban. Saul halála után Efrájim törzse hű maradt a saulita házhoz, s Dávid uralmát csak akkor fogadták el, mikor Isbósetet, Saul fiát meggyilkolták. Az ország kettészakadása után pedig az északi királyságot (főleg a prófétai iratokban) Efrájim gyűjtőnévvel illették.

Menásse a hagyomány szerint apja házában szolgált, mint tolmács, és ő tolmácsolt József és a testvérek között. A Midrás szerint hatalmas testi ereje volt.

Később Menásse törzse csak félig vonult be az Ígéret Földjére, a fél törzs a Jordánon innen telepedett le. Két bírát: Gideont és Jiftáchot adta Izraelnek. A zsoltárokban Menásse drága birtokként említtetik meg.

Nem tudjuk, mit és hogyan tett a két ős. De látjuk a két törzs sorsát. Igaz, hogy mindketten eltűntek a történelem útvesztőjében, de míg az idősebb fiú utódai letértek az ősi útról, addig a fiatalabbé egy egész zsidó államot fémjeleztek.

A fiúk leszármazottainak cselekedetei, a törzsek sorsa azonban nem vonhat fátylat az utókor szemére.

Jákob áldása helyénvaló volt: a fiatalabb megelőzte bátyját, túlszárnyalta idősebb fivérét. Évezredek kívánságát sóhajtva fiaink felé, így áldunk: ישימך אלוקים כאפרים וכמנשה, tegyen olyanná I.ten, mint Efrájimot és Menássét, olyan férfivá, ki méltó arra, hogy nevük fennmaradjon. Olyan zsidóvá, kik utódai büszkén vallják magukénak Jákob örökségét.

Reklámok