וַיַּקְרִ֙יבוּ֙ נְשִׂיאֵ֣י יִשְׂרָאֵ֔ל רָאשֵׁ֖י בֵּ֣ית אֲבֹתָ֑ם

Izrael fejedelmei, a családfők, elhozták áldozataikat

Nószaj hetiszakasza a leghosszabb szidra a Tórában: 176 versből áll. (Csak az érdekesség kedvéért: a Biblia könyveinek leghosszabb fejezete, a 119. zsoltár szintén 176 vers, s a Talmud legvaskosabb traktátusa, a Bava Batra éppen 176 lapból áll.)

Bőséges témaválasztékot kínál a szakasz: szó esik benne a názirról, a féltékenységi szertartásról, s a hetiszakasz csúcspontjaként itt hangzik el a papi áldás.

Felavatják a pusztai Szentélyt, s a fejedelmek, Izrael legtekintélyesebbjei, mind Mózes elé járulnak, hogy adományaikat, áldozataikat elhozzák. Tizenkét törzs, tizenkét notabilitás.

Azt hinnénk, hogy a fantázia végtelen, s a nagycsaládok első emberei egymást figyelve, s (kiindulva mai “überelős” világunkból,) másokat mintegy túlszárnyalva hozzák a grandiózus és értékes adományokat. Az emberi természet elvégre nem változik, a mozgatórugók ugyanazok évezredek óta.

S olvasva a textust, rácsodálkozunk a fejedelmek adományainak listájára. A tizenkét vezető nem licitált egymásra, nem akart egyik sem nagyvonalúbbnak tűnni a másiknál. Mindannyian ugyanazt az ajándékot vitték, mindannyian ugyanazt az áldozatot hozták.

Mintha megakadt volna a tű a lemezen, szóról-szóra ugyanazt olvassuk mindenkinél: “egy 130 sekel súlyú ezüst tál”, “egy tíz sekel súlyú arany kanál, telve tömjénnel”, “egy kecske bűnáldozatul” és így tovább.

Ennyire fantáziátlanok lettek volna? Nehezen hihető. Uniformizálták az adományokat? Nem valószínű. Összebeszéltek, hogy egyik se szégyenkezzen a szegényesebb ajándék miatt? Talán, de nincs erre utaló jel. Mi történt?

Több magyarázat is kínálkozik. Mikor az első fejedelem, Náchson ben Áminádáv bemutatta az adományokat, a többiek látták, hogy I.ten megelégedéssel fogadja azokat. Így nem volt okuk arra, hogy változtassanak, mondhatni, biztosra mentek. S mindannyian olyan ajándékokat vittek, melyek a szolgálatban szükségesek voltak, fel- és elhasználásra kerültek. Nem vittek semmit, ami csupán ékesség volt, ami felesleges, vagy méltatlan a Szentélyhez és funkciójához.

Másik olvasat az intenció kérdése. A fejedelmek más és más gondolatokkal vitték az adományokat. Volt, amelyik a Szentély jövőjére gondolt, volt, aki a családjáért vitt adományt, s volt, aki az adakozás öröméért adta, amit adott. Így nem a tárgyak és az állatok voltak fontosak, hanem a mögöttük megbúvó szív, az érzelmek, a hit és a könyörgés. I.ten nem azért fogadta elégedetten az adományokat, mert Neki fontosak voltak, hanem azért, mert látta a cselekedet mögötti szándékot. Nem a  tárgyakkal, hanem a zsidó szívvel volt elégedett.

A fejedelmek ajándékai, akárcsak a pusztai Szentély, már réges-régen elenyésztek. Ám a szívük példája, a zsidó szív, mely mindig valamely nemes eszméért, a család vagy a közösség felemelkedéséért, boldogságáért dobog, mindörökké fennmarad.