Sok szempontból elemezték már a legnagyobb fájdalmunkra még mindig zajló Gázai Háborút. Katonai, politikai, katonaföldrajzi, gazdasági, turisztikai és még ki tudja, hány szempont szerint vették górcső alá. Most röviden vizsgáljuk meg, mit mond a halácha Izrael önvédelmi harcáról. 

Az önvédelem halácháját meghatározó, és írásunk irányát megalapozó vers Mózes II. 22:1-ben áll: 

אם־במחתרת ימצא הגנב והכה ומת אין לו דמים׃

Ha titokban belopózik (általában úgy értelmezik, hogy alagutat ás, és azon át jön be, FR) a tolvaj és halálra verik, nincs miatta vérbűn.

Rási e vershez írott kommentárjában kiemeli: 

אין לו דמים. אין זו רציחה, הרי הוא כמת מעיקרו כאן למדתך תורה אם בא להרגך, השכם להרגו, וזה להרגך בא שהרי יודע הוא, שאין אדם מעמיד עצמו ורואה שנוטלין ממונו בפניו ושותק, לפיכך על מנת כן בא, שאם יעמוד בעל הממון כנגדו יהרגנו:

A “nincs rajta vérbűn” kifejezés azt jelenti, hogy nem számít gyilkosságnak. A betörő jelen esetben már akkor halottnak számít, mikor betör, ugyanis arra tanít a Tóra, hogy amennyiben életveszélyben vagy, előzd meg a gyilkost, és öld meg. Ő is akár megölni jött téged, hiszen köztudott, hogy az ember nem tűri tétlenül, hogy kirabolják, így nyilván felkészült arra, hogy amennyiben a tulajdonos meg akarja védeni a vagyonát, megöli őt.

Mózes az élet könyvét írta le, Isten az élet Istene, mindenekfelett szentnek kell(ene) lennie az életnek. Több helyen is találunk az élet védelmére vonatkozó utasításokat, most csak egyet emelünk ki. Mózes V. 30/19-ben olvasható:

העדתי בכם היום את־השמים ואת־הארץ החיים והמות נתתי לפניך הברכה והקללה ובחרת בחיים למען תחיה אתה וזרעך

Tanúkul hívom ellened a földet és az eget ma: eléd helyeztem az életet és a halált, áldást és átkot, válaszd tehát az életet, hogy élj te és utódaid egyaránt.

Az embernek tehát kötelességszerűen kell ragaszkodnia az élethez. Ugyancsak kötelessége, hogy mások életét megkímélje. A Tíz Ige  (Mózes II. 20: 2-14) explicit módon kijelenti: 

לא תרצח

Ne gyilkolj!

Fentiek értelmében logikusnak látszana, hogy a Tóra, mely az életet ünnepli, nem hagy nyitva egyetlen kiskaput sem, mely halálhoz, emberek pusztulásához vezet. Az egyéni, és a csoportos önvédelem azonban egyaránt magában hordozza a gyilkosság, az emberi élet elvételének lehetőségét. Ez viszont ellentmond a zsidó nép alkotmányául szolgáló Tíz Ige rendelkezésének éppúgy, mint Mózes hangsúlyosan ismételt értékrendjének. Megszámlálni is nehéz mindazon tórai rendelkezéseket, melyek az élet védelmét célozzák, és a legsúlyosabb büntetést rendelik el az élet kioltását eredményező tett megtorlásául.

Már a bibliai időkben is természetes volt azonban, hogy az embernek joga, sőt, kötelessége megvédenie önmagát. A Tóra nem kíván lehetetlent, rendelkezései összhangban állnak az ember magától értetődő intencióival. Úgy érvel: az élet Istentől ered, így csak Ő veheti el, s nekünk kötelességünk megvédeni azt az ajándékot. Amiképpen nekünk tiltott a gyilkolás, úgy másnak sem szabad ezt megengednünk. S ha ez nem oldható meg békés, az életet kímélő úton -mondja Rási-, csak akkor szabad az életünkre törőt fizikailag megsemmisítenünk. 

Rámbám törvénykódexében kissé részletesebben fogalmaz. A Misné Tóra Hilchot Gnivá traktátus 9:7-ben olvassuk:

 הבא במחתרת בין ביום בין בלילה אין לו דמים אלא אם הרגו בעל הבית או שאר האדם פטורין. ורשות יש לכל להרגו בין בחל בין בשבת בכל מיתה שיכולין להמיתו שנאמר אין לו דמים

Ha titokban belopózik (a tolvaj, FR), akár nappal, akár éjszaka, nincs rajta vérbűn, akár a ház ura, akár más öli meg, nem bűnösek. És engedélyezett megölni hétköznap éppúgy, mint szombaton, bármi módon, hiszen így áll az írásban (Mózes II. 22:1 FR): nincs rajta vérbűn…

Fenti eszmefuttatás az elvi alapja a רודף, rodéf, az üldöző, megölő ellenség törvényének. A rodéf az, akinek feltett szándéka, hogy elpusztítson, a rajdéfot akár az élete árán is meg kell állítani. Irreleváns, hogy kinek az életére tör, mindenképp kötelezettség meggátolni célja elérésében. A Talmud Szanhedrin traktátus 73a lapján áll:

… ואלו הן שמצילין אותן בנפשן הרודף אחר חבירו להרגו

Ezek azok, akiket az életük árán is meg kell állítani: aki gyilkos szándékkal üldözi embertársát…

A Talmud a legnemesebb gondolatot ébreszti az e mondatot kommentáló exegétákban (Rási, Steinsaltz etc.): azért kell megállítani a gyilkosságra készülőt akár az élete árán is, hogy ne kövessen el bűnt. E gondolat is a Tóra morálját tükrözi: ha tétlenül hagyjuk, hogy valaki vétsen a törvények ellen, az igazi vétek a miénk…

Mintegy zárójelben említjük meg, hogy a rodéf elpusztítása csak a legvégső esetben engedélyezett. A Talmud Szanhedrin traktátus 57a lapján olvasható:

 רודף אחר חבירו להורגו ויכול להצילו באחד מאבריו ולא הציל נהרג עליו

Ha valaki megöli a rodéfot, noha megállítható lett volna egy komolyabb sérüléssel, gyilkosságért felel…

Rámbám árnyaltabban fogalmaz a Misné Tóra Hilchot Rocéách uSmírát Nefes traktátus 1:13-ban:

כל היכול להציל באיבר מאיבריו ולא טרח בכך אלא הציל בנפשו של רודף והרגו הרי זה שופך דמים וחיב מיתה אבל אין בית דין ממיתין אותו

Aki megmenthetné ugyan egy végtag levágásával, de nem kíméli meg a rodéf életét, és megöli, az gyilkos, és halálbüntetés jár érte, de nem a Bét Din által. (Itt egyértelműen Istenre bízza a decisor a halálos ítélet végrehajtását, FR)

Ez csak egy példa arra, hogy a halácha mennyire rigorózusan ragaszkodik az élet védelméhez. Még a gyilkos szándék elhárítása sem jelent feltétlenül menlevelet a gyilkossághoz. 

Ámde térjünk vissza az eredeti gondolatmenetünkhöz. Meg kell jegyeznünk, hogy lényegtelen a rodéf száma, egymaga van-e, avagy egy egész hadsereg. Itt érünk el eszmefuttatásunk tulajdonképpeni céljához: a Gázai Háború önvédelmi aspektusának haláchikus részéhez. A zsidó vallásjog nem hagy lefedetlenül egyetlen szegmenst sem, amelyben útmutatásra, engedélyre vagy tiltásra van szükség. 

A Tóra nem csak az egyént, hanem a teljes népet is instruálja. Az élet védelme jegyében értelemszerűen harci cselekmények során is megköveteli a védekezést, amiképp Mózes IV. 10:9-ben áll:

וכי־תבאו מלחמה בארצכם על־הצר הצרר אתכם והרעתם בחצצרות ונזכרתם לפני יי אלהיכם ונושעתם מאיביכם

Ha téged szorongatni kívánó reátok támad a saját földeteken, fújjátok meg a (harci FR) kürtöket, és Isten megemlékszik rólatok és megsegít benneteket. 

Isten segítsége nem áll önmagában. Nem fog fegyvert ragadni helyettünk, amiképp nem tette a múltban sem. Ha megtámadnak, harcba kell hívni a fegyverforgatókat, hadrendbe kell állni, és bizony harcolni kell. A fegyverek mellett száll így síkra Isten segítsége, a győzelmünkben mutatkozik meg.

Háromféle háború van: מלחמת חובה, milchemet chová, honfoglaló háború a kánaánita népek ellen, מלחמת רשות, milchemet rösut, opcionális háború, melyet a Szanhedrin engedélyezett a királynak, és a fenti, az önvédelmen alapuló hadműveleti sorozat מלחמת מצוה, milchemet micvá, defenzív, védekező háború. Micva, azaz vallási parancsolat, mint azt eddig is láttuk, hiszen a rituálé, a szakralitás itt is áthatja a cselekedeteket.

A Talmud Éruvin traktátus 45a lapján szélesebb perspektívába helyezi a fentiekben elhangzottakat:

באו על עסקי נפשות יוצאין עליהן בכלי זיינן ומחללין עליהן את השבת ובעיר הסמוכה לספר אפילו לא באו על עסקי נפשות אלא על עסקי תבן וקש יוצאין עליהן בכלי זיינן ומחללין עליהן את השבת

Ha megtámadják az országot, fegyveresen kell kivonulni ellenük, még akár szombat napján is. S ha határmenti települést támadnak, még ha kifejezetten csak rablási szándékkal, szabad hasonlóképp fegyveresen szembeszállni velük, akár szombaton is.

Ha szombaton szabad fegyvert fogni népünk, országunk, s egyben önnön életünk védelmében, akkor a hadba vonulás a fortiori a munkavégzési tilalom szempontjából valamivel könnyebb ünnepnapon is engedélyezett. 

Testvéreink, honfitársaink megsegítése, támogatása szintén tórai alapokon nyugszik. Az első háború, melyet rögzít a Tóra, Ábrahám korában zajlik, de Ábrahám és szűk családja nem érintett benne. Lótot viszont, Ábrahám unokatestvérét foglyul ejtik a harcoló felek. Mózes I. 14:14 írja:

וישמע אברם כי נשבה אחיו וירק את־חניכיו ילידי ביתו שמנה עשר ושלש מאות וירדף עד־דן

Mikor Ábrám meghallotta, hogy fogságba esett testvére, felfegyverezte az embereit, házanépét, háromszáztizennyolc embert, és üldözte őket (a foglyul ejtőket,  FR) Dánig.

Ez nem jelentené szükségszerűen, hogy az ellened támadó hadsereget szabad megelőzni a harci cselekmények elkövetésében. A Bámidbár Rábbá 21:4 azonban így ír:

צרור את המדינים, למה: כי צררים הם לכם, מכן אמרו חכמים בא להרגך השכם להרגו

Így áll: “Szorongassátok a midjánitákat” (Mózes IV. 25:17). De miért? “Mert ők a szorongatóitok” (Mózes IV. 25:18). Ebből vezetik le bölcseink, hogy előbb kell őket elpusztítani, mintsem ők elpusztítanának bennünket.

Maimonidész a Misné Tóra Hilchot Sábát traktátus 2:23-ban így ír:

ומצוה על כל ישראל שיכולין לבוא ולצאת ולעזר לאחיהם שבמצור ולהצילם מיד העובדי כוכבים ומזלות בשבת

Micva (vallási parancsolat) minden zsidó számára, aki képes rá, hogy jöjjön, és segédkezzen a nemzsidók által szorongatott testvérei megsegítésében akár szombaton is.

Az ellenséget, legyen az akár egy személy, vagy egy egész hadsereg, ugyanazon elv alapján kell kezelni, mondja a halácha. Amennyiben mód van rá, akkor megelőző csapást kell rá mérni, ezzel megvédve a saját és családunk, népünk életét, de ha meglep, és elsőnek támad, mint 2023. október 7-én, fel kell venni vele a harcot. Legyen hétköznap, ünnep, szombat, az élet védelme elsődleges prioritást élvez.

Írásunkban bemutatni szándékoztuk a halácha mindenre kiterjedő figyelmét, a legtermészetesebb emberi ösztönös cselekedet, az önvédelem vallásjogi fundamentumait. Valóban csak a felszínt érintettük, hiszen e tárgykör minden aspektusa: a háború etikája, a harci cselekedetek mértéke, az előre tudottan emberéleteket követelő parancsok kiadása stb. meghaladja e cikk kereteit. 

Izrael nem először, de reményeink és fohászaink szerint utoljára kényszerül háborúban megvédeni önmagát. Könnyeink az áldozatokért hullanak, gondolataink a harcoló katonák felé szállnak, erőnk pedig a még ki nem szabadított foglyokét kívánja megsokszorozni.