Ártatlan? Bűnös?

ויהי בעצם היום הזה הוציא יקוק את־בני ישראל מארץ מצרים על־צבאתם

És ezen a napon I.ten kihozta Izrael fiait Egyiptomból, minden csoportjukat.

E heti szakaszunkban, Baj hetiszakaszában véget érnek a csapások, a volt rabszolgák szabad emberekként elhagyják Egyiptomot.

Nehéz időszakot éltek át. Nem csupán a szolgaság megalázó élethelyzetét, de még a csapások kezdetekor, Mózes színre lépésével az egyiptomiak meg is nehezítették az életüket. Újabb és újabb módszereket ötlöttek ki, hogy a szolgaság szinte elviselhetetlenné váljék. Így próbálták megtörni a szabadságvágyat, az amúgy is depressziós zsidókat még jobban térdre akarták kényszeríteni.

I.ten azonban síkra szállt népéért. Mikor Fáraó nem hitt Mózesnek, a szeme előtt végrehajtott csodáknak, tíz csapás zúdult Egyiptomra. A virágzó birodalom fokról-fokra esett szét, s ahogy a zsidók kezdték felemelni fejüket, az egyiptomiak úgy vesztették el erejüket, reményeiket, hitüket.

Minden csapás közül a tizedik volt a legdermesztőbb. Az elsőszülöttek halála.

ויהי בחצי הלילה ויקוק הכה כל־בכור בארץ מצרים מבכר פרעה הישב על־כסאו עד בכור השבי אשר בבית הבור וכל בכור בהמה

Éjfélkor I.ten csapást zúdított Egyiptom földjének elsőszülötteire: a trónján ülő Fáraó elsőszülöttjétől a börtönben sínylődő fogoly elsőszülöttjéig, s minden állat elsőszülöttjére is.

Mai szemmel nézve, a XXI. század erkölcsi mércéjét visszavetítve a múltba, rettenetes igazságtalanságot fedezünk fel: a kollektív felelősség vélelmezését és büntetését I.ten részéről. Pedig már Ábrahám is így szól: Vajon az egész föld bírája ne cselekedne igazságosan?

Mit vétett a fogoly? Mi bűne volt minden egyiptominak? És az állatok?

Az állatok kérdése a legegyszerűbb. Egyiptom animizmusa az állatvilágot emelte be pantheonjába. I.ten az állatokon keresztül Egyiptom istenségeire sújtott le, bizonyítva azok mortalitását, nem isteni létét.

A többi kérdésre nem könnyű felenünk.

Vegyük figyelembe, hogy Mózes kora a mai erkölcsi érzület szerint kegyetlen és barbár ókor. A zsidó erkölcs is a Tórával kezdődik, melyet még a jövő méhe rejt az Exoduskor. Az Egyiptomot elhagyó zsidók szellemisége nem áll a mai kor erkölcsi szintjén, I.tennek az ő világképükhöz való és illő cselekedeteket kell végrehajtania. Ők is koruk gyermekei, miként mi sem tudunk elrugaszkodni saját időnktől.

Ám ha ez nem is teljesen meggyőző válasz, gondoljuk tovább a történteket.

I.ten időtlen, cselekedetei elsősorban az adott nemzedéknek, de tágabb értelemben minden kornak szólnak. Mai szívünkkel, mai felfogásunkkal is meg kell találnunk az erkölcsi igazolást. Amennyiben a tíz csapás üzenet a jövőnek, úgy viszonylag könnyű a következtetés.

Ma, 2019-ben azt kell mondjuk, az egyiptomiak nem voltak ártatlanok. Az elnyomatásnak mindenki -így vagy úgy- részese volt. Nagyon sok egyiptomi család profitált a zsidók munkájából. Elvégezték azt a feladatot, melyek nélkülük Egyiptom népére hárult volna, vagy élvezték a zsidó rabszolgamunka számukra termő gyümölcsét. És voltak, akik csak nézték a kegyetlenkedéseket, és nem emeltek szót ellene. Bűnösök voltak az elnyomók, a haszonélvezők és a közönyösek. Nem volt bűntelen egyetlen egyiptomi család sem.

A tizedik csapás figyelmeztetés minden korszak despotáinak, népének, jogtalanságot elkvetőinek: egy embertelen vagy igazságtalan rendszernek, de akárcsak egy nyilvánvaló jogtiprásnak nincsenek ártatlan résztvevői. Bűnösök nem csupán az aktív résztvevők, de a közönyösök, a némán szemlélődők is. Az igazságtalanság ellen ha nem emelünk szót, magunkat is vétkessé tesszük.

Reklámok

Testvéries együttműködés

הנה מה־טוב ומה־נעים שבת אחים גם־יחד

Mily szép, mikor együtt vannak a testvérek, írja a 133. zsoltár.

E heti szidránkban, Voéró-ban a testvéri együttműködés, feladatmegosztás és kooperáció iskolapéldáját látjuk.  Mózes és Áron tökéletes összhangban kezdik el az Exodus, a kivonulás előkészítését.

Volt már ilyen korábban is, olvastunk testvérek közös munkájáról. A rabszolgaság prelúdiumaként leírt József-történet a szoros testvéri együttműködéssel kezdődik. A idősebb fiúk el akarják pusztítani álomlátó öccsüket, s megragadva a kedvező pillanatot, egy gödörbe hajítva őt megszabadulnak tőle.

Nem ugyanaz azonban a két eset, noha mindkettő igen tanulságos.

Jákob fiai nemtelen cél érdekében fogtak össze, s ahogy a Tóra is leírja, nem egykönnyen jutottak egyezségre. Röuvén ráadásul meg is akarja öccsét menteni, de nincs mersze nyíltan kimondani, hogy ellenzi a testvérgyilkosságot. Annyit mindenesetre elér, hogy nem ölik meg, “csak” belevetik egy száraz gödörbe. Aztán persze meggondolják magukat, és el akarják adni.

A terv nem csupán azért nem sikerült, mert a cél nem volt nemes. Az összhang hiánya, az egymás közötti vita is megnehezítette a testvérek dolgát. Eredményt nem lehet úgy elérni, ha nincs közös cél, közös akarat, és közös erőfeszítés. József megpróbáltatásai (és későbbi szédítő pályafutása) el sem kezdődtek volna, ha testvérei egy jól kidolgozott, mindegyikük számára pontosan megszabott feladatokkal bíró tervet követtek volna.

E történetnek ezt (is) a nagy tanulsága: csak úgy képzelhető el egy többszereplős munka sikere, legyen az bármilyen kicsi vagy nagy, ha mindenki pontosan tudja és teszi a dolgát, ha mindenkit ugyanaz a cél vezérel, s ha van jóakarat, nemes szándék.

Mózes és Áron esetében más a helyzet.

I.ten megparancsolja nekik, hogy vezessék ki a népet Egyiptom lélekölő, testet gyötrő szolgaságából. Fáraó -élve hatalmával, természetesen- hallani sem akar a szabadításról, nem ismeri el Izrael I.tenét, kétségbe vonja Mózes és Áron kompetenciáját. I.ten ekkor csapásokat zúdít Egyiptomra.

Az első csapásnál így szól a parancs:

ויאמר יקוק אל־משה אמר אל־אהרן קח מטך ונטה־ידך על־מימי מצרים על־נהרתם על־יאריהם ועל־אגמיהם ועל כל־מקוה מימיהם ויהיו־דם והיה דם בּכל־ארץ מצרים ובעצים ובאבנים

Mondta I.ten Mózesnek: Szólj Áronnak: Vedd a botodat, és nyújtsd ki kezedet Egyiptom vizeire; folyóvizeire, folyamaira, tavaira és minden vízgyűjtőjébe, hogy vérré legyenek, és vér lesz Egyiptom egész országában, mind a fa-, mind a kőedényekben.

Miért Áron? Nemde Mózes küldetése a zsidók kivezetése Egyiptomból, akkor mi az oka, hogy itt, az első csapás előidézésekor mégis Áron kap feladatot?

Egyrészt próbatételként foghatjuk fel. Ha a kezdetekkor jó az összhang a fivérek között, később, mikor valóban egymás támaszainak kell lenniük, zökkenőmentes lesz a munka. Ellenpontozása ez a korábban már látottaknak, figyelemfelkeltés, hogy így is lehet, sőt, kell.

Másrészt azonban mélyebb tanulság rejlik e történetben. A Midrás szerint, mikor Fáraó megkérdezi: ki is az az Ö.való, hogy engedelmeskedjek Neki?, Mózes panaszra megy I.tenhez. I.ten megkérdi: miből isznak az egyiptomiak? Mózes így felel: a Nílusból. Mire I.ten: akkor menj, változtasd vérré. Mózes tiltakozik: Nem tehetem. Aki iszik egy kútból, vethet belé követ?

Mózest megkímélte a Nílus. Hátán hordta, nem nyelte el. Nem engedte, hogy a csecsemő Mózes krokodilok martaléka legyen, nem fonta át halálos ölelésével.

Később, mikor a midjániták ellen küldi I.ten harcba a népet, a Midrás szerint Mózes hasonlóképpen érvel. Midján volt az otthona, hitvese és gyermekei szülőföldje. “Nem tehetek rosszat azokkal, akik jót tettek velem”, érvel Mózes, sikerrel, hiszen nem neki kell a midjánitákkal küzdő sereg élére állnia.

Manapság ritka tulajdonságra tanít Mózes: a hálára. Emlékeznünk kell nem csupán a gonoszságokra, melyket ellenünk elkövettek, de a barátainkra, azokra, akik kezet nyújtottak, segítettek, jót cselekedtek velünk. Nem fordíthatunk hátat mi sem nekik, s főleg nem fizethetünk vissza bántással, nem okozhatunk sérelmet. Mózes nagyszerűségének első példája  a mi nagy tanulságunk: nem csak akkor kell hálásnak lennünk, mikor rászorulunk, hanem akkor is, mikor erősek vagyunk. Nem csak szükség idején kell gondolni jó szívvel a segítőinkre, de akkor is, mikor ők vannak bajban. A legkevesebb, mit megtehetünk: ha segíteni nem tudunk, legalább ne forduljunk ellenük.

Nevesítsünk!

Nomen est omen, a név meghatározza az embert, tartja a régi mondás, mely Plautus egyik színműve szállóigéjének parafrázisa.

Hetiszakaszunk, mely Mózes II. Könyvének első szidrája, így kezdődik:

ואלה שמות בני ישראל הבאים מצרימה את יעקב איש וביתו באו

És ezek Izrael fiainak nevei, kik Jákobbal Egyiptomba jöttek, mindenki a családjával jött.

Innen kezdve felsorolja a szöveg Jákob fiait. A szidra egyébként is tele van nevekkel, de mégis nagyon sok anonim, de fontos szereplő bukkan fel. Lássunk egy-két példát:

Rögtön a hetiszakasz elején új fáraóról értesülünk, de nem tudjuk, ki ő. Igaz, az előzőnek sem tudtuk meg a nevét. Ugyanakkor Fáraó rendelkezése nyomán megtudjuk két (igaz, fontos) mellékszereplő nevét, a héber bábákét: Sifra és Pua. Feltűnő, hogy az egyik legfontosabb figura nevét nem említi meg a Tóra, csak címével jelöli meg.

Majd két, Lévi házából származó zsidó frigyéről értesülünk, de itt még nem tudjuk, kik is ők. Névtelenek.

Később a Fáraó névtelen lánya megmenti e zsidó pár kisbabáját, akinek nevet ad: Mózes. Újabb furcsaság: az a nő, aki közvetlenül hozzájárul a zsidók Egyiptomból való megszabadulásához, névtelen marad, de a zsidóság legnagyszerűbb alakját ő nevezi el. A kisfiú szintén névtelen nővére hoz dajkát a gyermeknek.

Az égő csipkebokornál megjelenik Mózesnek az előtte még anonim I.ten, s mikor Mózes a nevét kérdi, elhangzik a legrejtélyesebb önmeghatározás:

אהיה אשר אהיה

Vagyok, aki vagyok.

Sok tanulságot vonhatunk le a fentiekből.

A hatalom képviselőinek nem kell tudni a nevét. A hatalom önmagát nevesíti, birtokosai gyakran változnak és változhatnak, énjüket az határozza meg, hogy miként is élnek vagy élnek vissza a reájuk bízott erővel. A despoták, azok, kik erejüket mások ellen fordítják, nem érdemesek arra, hogy nevüket feljegyezze az utókor. Ám azok, kik szembe mernek szegülni embertelen rendeletekkel, kik megtagadnak gyilkos parancsokat, hősök. Reájuk mindig emlékezni kell, nevük nem merülhet feledésbe.

Ugyancsak érdemtelenek azok, kiknek nincs több, csupán egy jótettük, s azt is pillanatnyi szeszélyből, vagy a véletlenek összjátéka következtében cselekedték meg. Fáraó leánya minden nap megmenthetett volna egy-egy gyermeket, ám nem tette. Egyetlen tettét örökíti meg a Tóra, s elismerésül, hogy jókor jót cselekedett, -apjával ellentétben- az ő vélhetően elkövetett kegyetlenségeit nem említi meg.

Mózes szüleit itt nem nevesíti a Tóra. Egyszerű emberek, semmi kiemelkedőt nem tettek. Az ő gyermekük lesz a legnagyobb zsidó. Tudtunkra adja az Írás: mindegy, ki honnan jön. Nem a származás a fontos, mikor a tehetséget ki kell bontakoztatni, nem a családra kell tekintettel lenni, ha meg kell ítélni egy embert. Ki-ki a maga erejéből és tehetségéből gazdálkodik, a benne szunnyadó pozitívumokat kell kiaknáznia, ha nyomot akar hagyni a világban.

Ám a legnyugtalanítóbb I.ten öndefiníciója: vagyok, aki vagyok.

Ezzel mit mond?

Tengernyi az ide vonatkozó kommentár. Minden korban újabb és újabb értelmet nyert e három szó, I.ten önmagára vonatkozó legtömörebb kinyilatkoztatása.

Tanít bennünket, nem csak törvényeivel, de szavaival is. Mondhatta volna Mózesnek, hogy Ő az ősatyák I.tene, hivatkozhatott volna a teremtés művére, említhetett volna konkrét nevet. Nem ért volna semmit. Az elnyomatás zsidóit nem érdekelte volna, ki az az I.ten, aki kiválasztotta Ábrahámot. Nem segített volna rajtuk, hogy tudják, az szólt Mózeshez, ki az eget és földet alkotta. Ettől még rabszolgák maradnak.

I.ten így szólt: tetteimből tudjátok meg, ki vagyok. Érettetek teszek mindent, erőmet, hatalmamat, szeretetemet ezekből tapasztaljátok meg, a nevem csak ezután lesz fontos.

I.ten tanít bennünket: nomen est not omen, a név nem határoz meg semmit, épp ellenkezőleg. Nevünket, jó vagy rossz hírünket és emlékezetünket tetteink határozzák meg. Káinnak mondotta: ha jót teszel, felemelkedsz. Itt érteti meg velünk: még az ember nevet is ki kell érdemelnünk, s csak a jócselekedeteink jutalmául emlegetik majd nevünket szeretettel, akár évszázadok múltán is.

A kisebb lesz a nagyobb?

לא־יעשה כן במקומנו לתת הצעירה לפני הבכירה

Nem szokás mifelénk, hogy az idősebbet megelőzze a fiatalabb. Így szólt Lábán Jákobhoz, mikor a becsapott férfi panaszt emelt a neki ígért feleség elcserélése miatt.

A Tóra mintha ellentmondana a zsidó történelemnek. A bibliai időkben sokszor fordult elő, hogy a fiatalabb bizony feljebb jutott vagy előbbre került, mint idősebb testvére. Így volt ez Ábrahámnál, aki fiatalabb fiúként lett az első zsidó, és I.ten kiválasztott embere, Jákobnál, aki Ézsau elé helyezte magát, vagy éppen Józsefnél, akit atyja ismert el elsőnek a fiai között. Júda megelőzte a rangsorban az elsőszülött Reuvént, de később példaként hozhatjuk akár Salamon királyt is, ki nem volt a legidősebb fia Dávidnak.

Vájchi hetiszakaszában, e heti tórai olvasmányunkban József két fia közül Efrájim megelőzi Menássét.

Mikor Jákob megáldja unokáit, József fiait, kezeit úgy helyezi a fiúk fejére, hogy jobb keze Efrájim fején legyen. E gesztussal kinyilvánítja, hogy Efrájim, a fiatalabb, bizony előrébb kerül a rangsorban, mint Menásse. A mai napig a zsidó házakban így áldják meg az apák fiúgyermekeiket: ישימך אלוקים כאפרים וכמנשה, tegyen olyanná I.ten, mint Efrájimot és Menássét.

Ősapánknak bizonyára megvolt a jó oka, hogy miért cselekedett így, miért fordította meg a rangsort. Mi csak találgatni tudunk.

A zsidó hagyomány szerint, mikor Jákob megáldotta fiait, akkor be akart pillantani a jövőbe. El akarta mondani a tizenkét törzsnek, mi vár rájuk, mi rejtezik a majdan elkövetkezendő időkben. Az áldás pillanatában azonban eltávozott tőle a prófétai képesség, s a jövendő titkainak feltárása helyett “csupán” áldásra futotta.

Ebből azonban az következik, hogy az utolsó perceit megelőzően képes volt jövőbe látni. Ha ez így volt, láthatta, mi lesz a két unoka sorsa, milyen életpályát futnak be. A Tóra nem szól többé a két fiúról. Nem tudjuk, kik voltak, mit csináltak, egyetlen érdemük -látszólag-, hogy József fiainak születtek.

Valamiben azonban mégiscsak kiemelkedőek lehettek, hiszen apjuk, József törzse kettéoszlott, a tizenkettőben most ott van Efrájim és Menásse.

Efrájim törzse nagyobb volt lélekszámban, mint Menásséé, területe is jóval termékenyebb volt, mint idősebb testvéréé.

Később Efrájim területén állították fel a Szentélyt megelőző kultikus központot, a Miskánt Silóban. Saul halála után Efrájim törzse hű maradt a saulita házhoz, s Dávid uralmát csak akkor fogadták el, mikor Isbósetet, Saul fiát meggyilkolták. Az ország kettészakadása után pedig az északi királyságot (főleg a prófétai iratokban) Efrájim gyűjtőnévvel illették.

Menásse a hagyomány szerint apja házában szolgált, mint tolmács, és ő tolmácsolt József és a testvérek között. A Midrás szerint hatalmas testi ereje volt.

Később Menásse törzse csak félig vonult be az Ígéret Földjére, a fél törzs a Jordánon innen telepedett le. Két bírát: Gideont és Jiftáchot adta Izraelnek. A zsoltárokban Menásse drága birtokként említtetik meg.

Nem tudjuk, mit és hogyan tett a két ős. De látjuk a két törzs sorsát. Igaz, hogy mindketten eltűntek a történelem útvesztőjében, de míg az idősebb fiú utódai letértek az ősi útról, addig a fiatalabbé egy egész zsidó államot fémjeleztek.

A fiúk leszármazottainak cselekedetei, a törzsek sorsa azonban nem vonhat fátylat az utókor szemére.

Jákob áldása helyénvaló volt: a fiatalabb megelőzte bátyját, túlszárnyalta idősebb fivérét. Évezredek kívánságát sóhajtva fiaink felé, így áldunk: ישימך אלוקים כאפרים וכמנשה, tegyen olyanná I.ten, mint Efrájimot és Menássét, olyan férfivá, ki méltó arra, hogy nevük fennmaradjon. Olyan zsidóvá, kik utódai büszkén vallják magukénak Jákob örökségét.

Retorika magas szinten

Manapság hajlamosak vagyunk eltekinteni a szónoki erényektől. Úgy hisszük, ha valaki nem a rétori pályát választja, akkor felesleges az ékesszólás. Ráadásul, a mai világ a rövid szövegeknek, az érzelmeket kifejezni kívánó jeleknek kedvez. Nagyobbat nem is tévedhetnénk.

Napjaink pergetése folyamán mi magunk is beszélünk. Ha nem beszélünk, arcunk, testtartásunk, mozdulataink, mind valamiféle közlést juttatnak a külvilág felé. Fontos tehát, hogy azt mondjuk és úgy mondjuk,  amit és ahogy akarunk. Célunkat a legjobban a megfelelően megválasztott és felépített mondandóval érhetjük el.

Iskolapélda az e heti tórai olvasmány.

Júda, a legmerészebb testvér, összeszedve minden bátorságát -a rabszolgasorsa szánt Benjámint védendő-, a zsidó történelem első nagyszabású védőbeszédét rögtönzi az egyiptomi alkirály előtt. Elemezzük kissé Júda beszédét:

A jól bevált módon kezdi: meg akarja nyerni magának a hallgatóságot.

כי כמוך כפרעה

“Mert olyan vagy Te, mint Fáraó”, mondja, ezzel az egyiptominak hitt Józsefet felmagasztalja. Fáraó Egyiptomban istenként ünnepeltette magát, így Júda Józsefet nem csupán az emberi ranglétra legmagasabb fokára helyezte, de beemelte az épp aktuális egyiptomi pantheonba is. Van-e, kinek nem hízeleg, ha mindenhatónak ismerik el? -gondolhatta Júda.

Majd a történet mindannyiuk által ismert felidézésével folytatja: “Amikor az én uram ezt kérdezte szolgáitól: Van-e apátok vagy testvéretek, akkor mi azt feleltük az én uramnak: Öreg apánk van nekünk, és annak egy öregkorában született fiatal gyermeke. Ennek a bátyja meghalt, és mivel ő egyedül maradt meg az anyjától, azért szereti őt az apja. Te ezt mondtad szolgáidnak: Hozzátok el őt hozzám, hadd lássam saját szememmel! Mi azt feleltük az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az apját, mert ha elhagyja, meghal az apja. Te akkor ezt mondtad szolgáidnak: Ha a legkisebb öcsétek nem jön el veletek, ne kerüljetek többé a szemem elé!”.

Józsefet konzekvensen אדני “én uram”-ként szólítja meg, fenntartva ezzel az első szavaival megteremtett felmagasztalást. Ugyanakkor megpróbál a kifürkészhetetlen alkirály lelkiismeretére is hatni, mikor az általa csak elbeszélésekből ismert, agg atya és a legkisebb gyermek összetartozásáról szól. Más dolog elrendelni valakinek a halálát, melyre törvényes felhatalmazás van, kivégeztetni egy bűnöst, és egészen más a tetteink ok-okozati összefüggéseiben látni egy ártatlan, szerető szívű ember elvesztését. Júda jól okoskodik: az alkirály talán nem lesz képes szembenézni azzal, hogy megölt egy ismeretlen embert, pusztán azért, mert nem gyakorolt kegyelmet a fiának.

József valószínűleg képtelen volt uralkodni a a vonásain, hiszen Júda továbbra is az érzelmi húrok pengetésével próbálkozik: “Mikor aztán apánk azt mondta, hogy vásároljunk megint egy kis élelmet, mi azt feleltük: Nem mehetünk el. Csak akkor megyünk el, ha velünk lesz a legkisebb testvérünk is, mert nem kerülhetünk annak az embernek a szeme elé, ha a legkisebb testvérünk nem lesz velünk. Akkor apám, a te szolgád, ezt mondta nekünk: Ti is tudjátok, hogy csak két fiút szült nekem a feleségem. Az egyik elment tőlem, és én azt gondoltam: Biztosan vadállat tépte szét, nem is láttam mindmáig. Ha ezt is elviszitek tőlem, és szerencsétlenség éri, akkor a bánat miatt juttatjátok ősz fejemet a halottak hazájába.“

Itt mindent felvonultat: a szeretett feleséget, aki valóban csak két fiút szült. Nem szól a másik feleségről és a szolgálólányokról, noha így kézenfekvő lenne a kérdés: ha csak kettőt szült a hitves, ti hogy vagytok a fiai? Júda célja, hogy minél nagyobb nyomást gyakoroljon a megrendülni látszó alkirályra. Ösztönösen ráérez, hogy ez az a vas, melyet ütnie kell. Láthatott valamit József arcán, vagy csak az ösztönei munkáltak benne, de tovább ébresztgeti az alkirály lelkiismeretét. A szülői szeretetre apellál, (egyébként helyesen) feltételezve talán, hogy a vele szemben álló maga is szülő, s átérzi, mit jelent egy gyermek után még egyet elveszíteni. Az apai érzéseket domborítja ki, élénk színekkel ecsetelve a nagyúr által nem ismert atya halálba rántó fájdalmát.

Megérti ugyanakkor, hogy bűn nem maradhat büntetlenül. Megérti, hogy Józsefnek nem szabad a külvilág felé látszólag értelmetlenül kegyelmet gyakorolnia. Felajánl hát egy célszerűnek látszó megoldást:

 כי עבדך ערב את־הנער מעם אבי לאמר אם־לא אביאנו אליך וחטאתי  לאבי כל־הימים׃ ועתה ישב־נא עבדך תחת הנער עבד לאדני והנער יעל עם־אחיו

“De szolgád így vállalt kezességet apámnál ezért a fiúért: Ha nem hozom vissza hozzád, egész életemben viseljem vétkem terhét apám előtt. Ezért hadd maradjon itt a te szolgád e fiú helyett uram rabszolgájaként, ez a fiú pedig menjen el testvéreivel!”.

Helyreáll a világ rendje. Bűn nem marad megtorlatlanul. Az ókorban (és azon túl minden korban) bevett gyakorlat volt, hogy a családtagok is bűnhődtek az általuk el nem követett bűnökért. Júda önfeláldozása e gyakorlat jelen esetben történő alkalmazását jelenti. József nem veszít tekintélyéből, hiszen megtorolta a vétket, sőt, a kiszámíthatatlanságával, mely szerint nem a bűnöst, hanem annak testvérét veti fogságba, még növeli is a tőle való félelmet. Júda emberi nagysága itt tündököl legfényesebben. Apjáért kész odahagyni életét, szabadságát. Mindazt a szeretetet, melyet szívettépően ecsetelt, ő maga is érzi, de gesztusával ezeket is képes feláldozni.

Csoda lenne ezek után, hogy az alkirály -a testvérek legnagyobb döbbenetére- így szól:

ויאמר יוסף אל־אחיו גשו־נא אלי ויגשו ויאמר אני יוסף אחיכם אשר־מכרתם אתי מצרימה

“Jöjjetek közelebb hozzám! Ők közelebb mentek. Ekkor így szólt: Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba!”

Lehet, hogy József tartogatott még leckét a testvéreknek. Lehet, hogy terveit korán szakította meg e szenvedélyes szónoklat. Júda azonban a jól megválasztott szavakkal, a megfelelő érzelmek felkorbácsolásával megfordította a vesztes helyzetet.

Tanulhatunk tőle. Mindig van oly mód, amellyel a velünk szemben állót meg lehet győzni, csak fel kell ismernünk, mi a helyes út. Szavaink olykor életünk jelentős változásainak lehetnek előidézői, válasszuk meg tehát jól, bízva ösztöneinkben, jóakaratunkban, s akkor célt érhetünk.

Hullámvölgy-hullámhegy

A zsidó naptárat úgy szerkesztették meg több, mint egy évezreddel ezelőtt, hogy Vájésev szidrája mindig a Chanukkát megelőző szombaton kerül felolvasásra. Ha két szombat esik az ünnepbe, akkor ez az első szombat.

keEz önmagában is lenyűgöző teljesítmény, ám felvet néhány kérdést. Mi a kapcsolat Vájésev hetiszakasza és Chanukka között? Hogyan lehet összefüggést találni két olyan esemény között, melyeket egymástól több ezer év választ el? Miért éppen József megpróbáltatás-sorozatának leírása előzi meg Chanukka ünnepét?

A válasz nem egyszerű. Hogy megértsük, ahhoz tudnunk kell, hogyan is gondolkodtak a régi bölcsek, milyen összefüggések alapján állapítottak meg ma már erőltetettnek tűnő logikai láncolatokat. Példáinkat a heti szidra szavain, eseményein keresztül mutatjuk be.

A Tóra kommentátorainak több kiindulópontja is volt. Az első a különféle kifejezések hasonlósága, vagy egyezősége. esetleg kiegészítése. Azt olvassuk, mikor Józsefet testvérei bedobják a gödörbe: והבור רק אין בו מים , a gödör üres volt, nem volt benne víz. A “nem volt benne víz” kifejezés látszólag felesleges, hiszen ha valami üres, akkor értelemszerűen nincs benne semmi. A héber szó azonban, mely a gödröt jelenti, kút jelentéstartalommal is bír. A hasonló kifejezésre építve gondolatmenetét Rási, a Tóra legnagyobb kommentátora kijelenti: víz ugyan nem (mert nem kútról van szó FR), de kígyók és skorpiók voltak benne( mert hiszen csupán egy mély gödör volt FR).

A következő módszer a héber szavak akrosztichonként való értelmezése. József testvérei gyűlöletét nem csak viselkedésével, de kivételezett helyzetével is kivívta. Apja csíkos köntöst vett neki. (Az egyiptomi ásatások koráig nem volt érthető, hogy miért is casus belli egy csíkos köntös. A falfestményekből aztán kiderült, hogy csíkos ruhadarabot a magasabb polcokat elfoglaló személyek hordtak, egyfajta státusszimbólum volt.) A csíkos héberül pászim, פסים. E négy betű a Midrást megalkotó rabbik értelmezésében négy héber szó akrosztichonja, azon neveké és kifejezéseké, melyek Józsefet Egyiptomba juttatták, vagy ott bajba sodorták: P, mit Potifár, Sz mint szajchárim, kereskedők, J, mint jismáélim, izmaeliták és M mint Midjánim, midjániták.

Kedvelt metódus továbbá az eseményekből kiolvasható összefüggések megtalálása. József tortúrája saját hibájából kezdődik. Így áll a szövegben: והוא נער את־בני בלהה ואת־בני זלפה נשי אביו ויבא יוסף את־דבתם רעה אל־אביהם. Atyja feleségei, Bilha és Zilpa fiainak volt segítője, de rossz hírnevüket keltette apjánál. Mivel? A Midrás szerint azzal vádolta őket, hogy élő állat húsából ettek; szolgáknak nevezte őket; erkölcstelenül viselkedtek a helyi lányokkal. I.ten minden bűnre azzal azonos büntetést mér. Vért ontottak? vérbe mártották fivérei a bajhozó köntösét. Szolgák? a kedvenc fiú maga is szolgává vált. Erkölcstelenséget követtek el? ő maga, mert nem volt hajlandó paráznaságra, börtönbe került.

Most, hogy mindezeket láttuk, térjünk vissza az eredeti kérdéseinkhez. Hogy jön mindez Chanukkához?

Chanukka, mint az közismert, a fény, a szabadság, az öröm ünnepe.

Mikor felidézzük a felemelő eseményeket, a makkabeusok hősiességét, az olajmécs csodáját, hajlamosak vagyunk megfeledkezni az addig elvezető eseménysorozatról.

Chanukka minden csodája, minden nemes pillanata akkor kezdődött, mikor IV. Antióchusz trónra lépett. A zsidó nép soha meg nem tapasztalt elnyomatás alá került. Saját országában, saját földjén idegen járom alatt sínylődött, s nem csupán idegen kultuszok feléledését kellett megtapasztalnia, de eltiltották saját hitének gyakorlásától, az életet jelentő zsidó rituálék a hatalom szava nyomán halálhozó aktussá váltak. Egyiptom rabsága, Babilónia száműzetése sem volt ily deprimáló. Fáraó szolgaságba taszította a népet, de hitét nem bántotta, egyszerűen nem érdekelte, milyen rituálét folytatnak. Babilónia megfosztotta hazájától és elpusztította Salamon Szentélyét, de száműzetésük földjén szabadon éltek. Most sem fizikailag, sem szellemileg nem voltak szabadok, saját hazájukban köszöntött rájuk a sötétség.

Így kezdődött József története is. A kedvenc gyermek, a kényeztetett fiú hirtelen elveszítette minden kiváltságát. Megtapasztalta a szolgaságot, megtudta, milyen kiszolgáltatva lenni mások akaratának. Mikor szolgaként végre kis szabadságot élvezhetett, hamis váddal újabb gyötrelmekbe kergették. Ő, aki az erkölcsöt védelmezte, bűnözővé vált, az erénye lett a veszte. Mikor felcsillant egy kis reménysugár, mikor háznagyként végre szabadabban lélegezhetett, akkor érte őt az újabb csapás. Nem csupán szabadságát vették el tőle: az újabb mélységekben megszűnt előtte a remény.

Íme,  a logikai kapocs: a sötétség megelőzi a fényt, az éjszaka feketébe vonja a világot. József életének éjszakáját olvassuk Chanukka előtt, s miként felvirradt a hajnal hősünk életében, úgy következett el az erőszakkal hellenizálni akart zsidó nép történelmében Chanukka máig világító fénye.

Testvérek, egymás ellen

Jákob ősapánk már elvált apósától, Lábántól, hazafelé tart. Szegényen, egy szál bottal érkezett Háránba, s mint tündérmesében, gazdagon, állatokkal, szolgákkal, s ami a legfontosabb, családjával együtt kíván hazatérni, hogy még lássa szüleit.

Hetiszakaszunk első mondatainak olvasásakor szinte látjuk magunk előtt, ahogy előkészül a testvérével, Ézsauval való találkozásra. Érthető módon retteg, fél a viszontlátástól. Tudja, hogy fivére  testvéri érzelmeit háttérbe szorítja a vele szemben érzett dühe, amiért elorozta tőle az elsőszülöttséget és az atyai áldást. Mentegethetnénk, hogy még fiatal volt, hogy híján volt mindennemű élettapasztalatnak, pedig csupán ösztöneit követte. Mint mindenkit, őt is csapdába ejtette a kis hatalom, a privilegizált helyzet iránti vágy. Most, mikor már ő is áldozatul esett hasonló megcsalatásnak, és őt is becsapták, kihasználták, átérzi és megérti Ézsau indulatait, keserűségét.

Jákob mindent elkövet, hogy jól végződjön a küszöbön álló találkozó: megpróbálja kiengesztelni Ézsaut ajándékokkal; felkészül egy esetleges fegyveres konfliktusra, két csoportra osztva csapatát; I.tenhez fohászkodik segítségért.

Jól átgondolt  hármas láncolat elemeit tárja elénk a tórai szöveg. Jákob logikusan felépített terv szerint cselekszik:

1., Ézsaut megpróbálja lekenyerezni. Az ajándékok küldése egyértelműen captatio benevolentiae, a közönség megnyerésének kísérlete. A mai napig érvényes diplomáciai gesztus: a jóakarat elnyerése, a szimpátia felébresztése a megajándékozó iránt, ugyanakkor lehet a nagyrabecsülés, a megajándékozott felé irányuló szeretet kifejeződése is. Az első lépés, hogy ne legyen nagyobb konfliktus, s egyben a végső kísérlet a találkozó, a “családegyesítés” békés kimenetelére.

2., Kettéosztja a tábort. Jákob előrelátásának, körültekintő  gondolkodásmódjának bizonyítéka. Ez a Jákob már nem a testvérét hebehurgyán, a következményekkel nem törődve kétszer is becsapó ifjú: ez a Jákob már gondoskodó, az élettől kapott kemény leckékben okuló férfi. Számol a lehetőséggel, hogy nem éri el célját békés úton, hogy fizikai küzdelemre is sor kerülhet, megpróbálja minimalizálni a veszteséget. Felméri saját erejét, klasszikus harckészültséget látunk: a gyengéket, a védteleneket pajzsként óvják az előreküldött egységek, a katonaként bevethető emberek.

3., Imádkozik. Nem végső menedék, sokkal inkább szövetséges keresése. Olyan segítséget remél, amely megvédi őt a legkisebb veszedelemtől is, olyan partnert keres és kér, aki nem engedi, hogy neki és övéinek a legcsekélyebb bántódása is essen. Tudja, egyetlen olyan biztos háttere van, akiben feltétel nélkül megbízhat: az Ö.való, aki eddig is kísérte, s aki már szólt hozzá álmában, s biztosította segítségéről. A hit erejét hívja, s tudjuk, hogy a hit képes megsokszorozni a fizikai képességeket, képes plusz erőt, energiákat megmozdítani az emberben.

Imájában többek között így szól:

הצילני נא מיד אחי מיד עשו כי־ירא אנכי אתו פן־יבוא והכני אם על־בנים

Ments meg testvérem, Ézsau kezétől, félek tőle; nehogy jöjjön, és elpusztítson anyát és gyermekeit.

Rási, a középkor legnagyobb kommentátora idézi a midrást, a tórai szöveget kiegészítő, értelmező legendáriumot: “Ö.való I.ten, Te, aki megparancsoltad nekünk -szól Jákob-, hogy anyát és gyermekét egy napon még Neked szánt áldozatként se mutassuk be, ne engedd, hogy a gyűlölködés egyszerre irtson ki egy egész családot.”

Jákob félelme, hogy kipusztulhat a leszármazotti vonal, már az ókorban sem volt alaptalan. Történelmi példák ezrei szólnak arról, hogy az uralkodók, a despoták (és Ézsau is annak számított) haragosaik vagy ellenlábasaik egész családját kiirtották, ha hatalmukat veszélyeztetve érezték. Elegendő itt csak Heródesre vagy a császárkori Rómára utalnunk. Nem a modern kor tragikus, rettenetes “vívmánya” tehát, hogy egész családokat pusztítottak úgy el, hogy írmagjuk sem maradt. A pátriárka nyilván tudja ezt, hisz ő is kora gyermeke, s a hírek már az ő idejében is gyors szárnyakon szálltak akár országhatárokon átívelve. Jákob imája felkiáltójel. Jákob fohásza családján keresztül a jövőért, Izrael népéért szól, könyörgés, hogy ne szakadjon meg a generációk láncolata egyetlen családban sem.  

Ézsau -mint az a zsidó köztudatban él- el akarta, el akarja pusztítani Jákobot. Ézsau -bár Izsák törzsökéből születik- nem viszi tovább a zsidóságot, nem vallja magát Ábrahám utódának, nem vállal közösséget öccsével sem ideológiájában, sem pedig a vér szava szerint.

Ézsau él ma is. Ézsau méltó utóda mindenki, legyen Ábrahám leszármazottja vagy sem, aki Izrael hite, vallása, hagyományai, élete ellen lép fel. Ellenség, aki csak a kedvező pillanatra vár, hogy pusztíthasson, romboljon, semmivé tegyen mindent, amit évezredeken át sikerült megőrizni. Jákob jól látta: ha Ézsau jön, és lehetősége van generációk sorsát meghatározni, elpusztul a zsidóság egy ága. Jákob imája  a külső és belső Ézsauk ellen szól: Ö.való I.ten, ne engedd, hogy Izrael vihartépett fája újabb károktól szenvedjen. Félek, nyugtass hát meg, hogy a nekem tett ígéret örökérvényű, hogy Izrael hite, vallása és hagyományai nem tűnnek el soha, sehol sem a Földön.

Vissza a régi tanárt? 

Kérdés:

Egy, az egyik zsidó iskolában tanító osztályfőnököt a szülők véleménye szerint pedagógiai indokok nélkül váltották le. A kérés, hogy helyezzék vissza, nem teljesült. Pszichológus szakvéleményt adott a tanárváltás gyerekekre gyakorolt hatásáról. Az iskola igazgatója levélben indokolta meg a döntést, és nem helyezte vissza a régi tanárt. Mit mond a halácha ebben az esetben?

Sorsok érdekházassága

Vörös Katával és Gábor Györggyel közösen írtunk egy cikket, mely az ÉS-ben jelent meg 2018. szept. 21-n. A Sorsok Háza elnevezés és a Ház sorsa ihletett meg bennünket…

Szakadás: az értékek kiemelése

Köves Slómó “Szakadástól az értékek házasságáig- A magyar politika és zsidó stratégia 150 éve” címmel jelentetett meg egy dolgozatot a zsido.com felületén.

Köves dolgozata történelmi, logikai és ténybeli tévedéseket tartalmaz, hiányos, és kissé elfogult.