Írásunkban (felhasználva a tárgykörben már közreadott két dolgozatunkat) választ adunk a kérdésre, mely szerint szabad-e olyan tömegsír után kutatni, melybe a Vészkorszak idején meggyilkolt zsidókat temettek. Tudunk ugyan e sírok létezéséről, de nem ismerjük pontos helyüket. Szabad-e keresnünk e sírokat, vagy jobb-e a halottaknak, ha békében nyugszanak ismeretlen helyen?
Mivel a téma már régebben megválaszolt kérdéskört is tartalmaz, így írásunk korábbi válaszainkat részben megismétli, illetve újratárgyalja.
- A tömegsírok feltárása és a halottak újratemetése
Tudjuk, hogy a Vészkorszakban legyilkolt zsidók egy részét tömegsírokba temették. Szabad-e exhumálni e sírokat, és zsidó temetőben elhantolni újra a csontokat, ha tudjuk, hogy a halottak nem mindegyike volt zsidó, és nem lehet megkülönböztetni a csontokat?
A kérdésre adandó válasz két problémakört is felölel. Az első az exhumálás tematikája, a második a nem zsidó halott zsidó temetőben való elföldelésének kérdésköre.
Az exhumálás tematikája igen érzékeny és szigorú szabályokkal körülhatárolt kérdése a haláchának.
Kiindulópontunk a Tóra, éspedig Mózes I. könyve, 3. fejezet, 19. vers:
עד שובך אל האדמה כי ממנה לקחת כי עפר אתה ואל עפר תשוב
„ … amíg vissza nem térsz a földbe, melyből vétettél, mert porból lettél, és porrá leszel…”
Ebből a versből következik, hogy a halottat földbe kell eltemetni. Ezen eszmefuttatás kereteit meghaladja a temetés minden szabályának és törvényének felsorolása, akárcsak a nem koporsós temetkezés válfajainak részletes elemzése és lehetősége vagy tilalma. Most csupán az exhumálás problematikájának alapjaival foglalkozunk.
Sokszor felmerül, hogy az elhunytat valamely okból át szeretnék helyezni más sírhelybe. Van-e erre lehetőség?
A Jeruzsálemi Talmud Moéd Kátán traktátus 2. fejezet 81. oldalán áll:
אין מפנין את המת ואת העצמות מקבר מכובד למכובד ולא מבזוי לבזוי ולא מבזוי למכובד אין צורך לומר מן המכובד לבזוי ובתוך שלו אפילו מן המכובד לבזוי ערב הוא לאדם שהוא נינוח אצל אבותיו
Nem hantolják ki az elhunytat, sem kiemelt sírból kiemeltbe, sem méltatlanból méltatlanba, sem méltatlanból kiemeltbe; mondani sem kell, hogy kiemeltből méltatlanba sem. Azonban megengedett dolog a holttest elmozdítása akkor, ha a holttestet övéi közé akarják újból elföldelni; mert jóleső érzés az embernek, ha tudja, hogy majd atyái mellett nyugodhat…
Mai nyelven ez azt jelenti, hogy nem szabad megbolygatni a sírt csak azért, hogy ugynanazon temetőben, de máshol leljen nyugalomra az elhunyt. Azonban nem zsidó temetőben nyugvót át szabad helyezni a zsidó temetőbe, hiszen ott fekszenek “atyái”.
Marad azt eredeti kérdés: mi a helyzet a tömegsírokkal?
A tömegsírokat két szempontból közelíthetjük meg: a gyilkosokéból és az áldozatokéból. A mi szempontunk értelemszerűen az, hogy a tömegsírok nem végleges nyughelyei a meggyilkoltaknak. Zsidó szempontból minden olyan sírhely, melyet nem zsidók készítettek nem zsidó földbe zsidók számára, vagy ad hoc jelleggel készült, nem tekinthető végleges sírnak. Fentiek szerint pedig az ideiglenes sírban nyugvót át lehet és kell helyezni végső nyughelyére.
A második kérdéskör a Soá során meggyilkoltak tömegsírjában nyugvó hovatartozásának bizonytalanságából adódik.
A korai rabbinikus források (mivel előttük e problematika ismeretlen) nem említik e kérdést. Találunk azonban választ a zsidók és nem zsidók együttes temetőben való eltemetésére vonatkozóan.
A Sulchán Áruch Jore Déá traktátus 362. fejezet 5. pontjában áll:
אין קוברין רשע אצל צדיק, אפילו רשע חמור אצל רשע קל. וכן אין קוברין צדיק וכשר ובינוני, אצל חסיד מופלג
Nem temetik a cádik (kiemelkedően jámbor) mellé azt, ki nem méltó erre, a méltatlant nem temetik a még méltatlanabb mellé, s ugyanígy, a jámbort sem temetik egy kiemelkedő cádik mellé.
A Chátám Szofér Jore Déá-hoz írott responzuma 341. pontjában írja, hogy a felismerhetetlen halottat, ha olyan helyen találják, ahol a többség zsidó, el kell temetni a zsidó temetőben, de elkülönítve.
Az ok nyilvánvaló: ha nem tudjuk, ki a halott, nem tudjuk, méltó-e vagy méltatlan. Nem tudjuk így azt sem, zsidó volt-e a halott, vagy sem. Nem tudjuk tehát, hogy zsidó temetőben kell-e elhantolni őket, vagy sem. Mivel azonban fennáll a lehetőség, hogy az elhunyt zsidó volt, így meg kell adni a lehetőséget, hogy zsidó temetőben nyugodjon. Ezért döntött úgy Moshe Schreiber, hogy a zsidó temetőben kell nyugalomra helyezni, de a kétség miatt külön helyet kell neki adni.
Rabbi Efrájim Oshry, aki maga is a kovnói gettó túlélője, Sut Mimáámákim c. könyve II. fejezete 16. részében hivatkozik több, ezen állásfoglalás kereteibe illő esetre. Az egyik a Háré Beszámim c. responzum II: rész 222. fejezetét taglalja, ahol elégetett csontokról nem lehet megállapítani, hogy zsidók voltak-e vagy sem. Itt a döntés az, hogy a csontokat a meglévő síroktól 8 könyöknyi távolságra ugyan, de el kell temetni a zsidó temetőben. Az indoklás ugyanaz, mint a Chatám Szófér esetében.
Egy másik példa egy folyóban talált, felismerhetetlen halottról szól, aki olyan helyen bukkant fel a vízben, ahol a lakosok többsége zsidó volt. Itt a döntés az, hogy –mivel lehetséges, hogy zsidó-, el lehet temetni a zsidó temetőben, de 4 könyöknyi távolságra a már meglévő síroktól. Ezek alapján hosszas fejtegetésbe bocsátkozik. Végső konklúzióként így ír:
ולזאת פסקתי שבודאי החובה מוטלת עלינו ללקט את העצמות הקדושות הללו הנמצאות במקום ההרג הזה שעל בית הקברות של בני בלי – דת, להעבירם לבית – קברות יהודי ולהביאם לקבר ישראל
…Ezért úgy rendelkeztem, hogy kötelességünk összeszedni e szent csontokat, amelyek a gyilkosság helyszínén vannak, amely köztemetői sírnak minősül, és átvinni azokat a zsidó temetőbe, hogy zsidó sírban nyugodjanak.
Rabbi Zalman Sorotzkin Moznájim Lámispát c munkája II. fejezete 16. részében, ahol szinte ugyanaz a probléma merül fel, mint a mi esetünkben, így ír:
ונראה בנדון דידן שצריך לקבור אותם בסוף ביה”ק של קהלת ישראל בוויען ולהניח מקום פנוי בין הקבר הגדול הזה ובין שאר הקברים ד’ אמות
…Ezért úgy tűnik nekem (szerzői szerénység, a rendelkeztem szó helyett áll), hogy úgy kell dönteni, hogy a bécsi zsidó temető végében kell őket eltemetni, és szabad helyet kell hagyni e nagy sír és a többi sír között, mégpedig 4 könyöknyit.
Fenti döntvények elegendőek ahhoz, hogy a halácha alapján meghozhassuk a végső konklúziót.
Összegezve:
Láttuk a korai és kortárs rabbinikus forrásokból, és bizonyítottuk is, hogy a Soá alatt létrejött tömegsírokból a csontok exhumálása és a zsidó temetőben való eltemetésük nemhogy megengedett, de vallási kötelesség is. Az, hogy esetleg e csontok nem mindegyike a meggyilkolt mártíroké, nem elégséges indok ahhoz, hogy ne a fentiek szerint járjunk el. Mivel azonban a halácha tiltja a zsidók és nem zsidók egy temetőben való elhantolását, így az esetleges kétségek miatt e csontok a zsidó temető egy szabad tér által elválasztott részében kell, hogy nyugodjanak. A tömegsírok kihantolása és a csontok zsidó temetőben való eltemetése –a temető egy elkülönített részében- haláchikus szempontból megengedett.
- A tömegsírokban nyugvó nemzsidók zsidó temetőben való elhantolása
A Margit-hídnál 2011-ben talált, esetlegesen nem zsidó holtak csontjainak zsidó temetőben való eltemetésének kérdésére a MAZSIHISZ Bét Dinje egy rövidebb választ adott, e válasz itt olvasható: http://www.mazsihisz.hu/2016/02/20/downloads/rabbinikus%C3%A1ll%C3%A1sfoglal%C3%A1s_02_20.pdf. E döntés nyomán került sor 2016-ban a temetésre.
Most kicsit alaposabban járjuk körül e tárgyat.
Első lépésben vizsgáljuk meg, hogy általánosságban kötelesek vagyunk-e eltemetni a halottakat.
Az első említés a halottak eltemetéséről Mózes I. Könyve 23. fejezet 4. versében történik. Ábrahám így szól a hettita Efronhoz:
גר ותושב אנכי עמכם תנו לי אחזת קבר עמכם ואקברה מתי מלפני
Idegen bentlakó vagyok közöttetek, adjatok nekem sírhelyet közöttetek, hogy eltemethessem halottamat.
Mondhatnánk, hogy egyedi esetről van szó, ám később látjuk, hogy a pátriárkák és feleségeik mind az Ábrahám által vásárolt sírboltba temetkeznek, sőt, Jákob Ráchel halála után nem késlekedik, őt a Betlehembe vezető úton temeti el.
Az általános temetési kötelezettségre Mózes V. könyve 21. fejezet 23. verse vonatkozik:
לא תלין נבלתו על העץ כי קבור תקברנו ביום ההוא
/A felakasztottat/ ne hagyd éjszakára a fán, még aznap temesd el. Két általános szabályt vonhatunk le e versből:
a., A halottat el kell temetni
b., Nem szabad késlekedni.
Ám honnan tudható, hogy ez általános kötelezettség, és nem csak a kivégzettekre vonatkozik? A Talmud Szánhedrin traktátus 46b lapján áll:
אמר רבי יוחנן משום רבי שמעון בן יוחי: רמז לקבורה מן התורה מניין – תלמוד לומר כי קבור תקברנו מכאן רמז לקבורה מן התורה
Rabbi Jochánán mondta Rabbi Simon ben Jocháj nevében: Honnan tudjuk, hogy a Tóra rendelkezik a kötelező temetésről? Mert így áll az Írásban: „temesd el”, ez a tórai rendelkezés a temetésre.
Még egy utolsó tórai érv a temetés mellett: Mózest maga az Ö.való temeti el. Mózes V. Könyve 34. fejezet 5-6. versében áll:
וימת שם משה עבד יקוק בארץ מואב על פי יקוק
ויקבר אתו בגי בארץ מואב מול בית פעור ולא ידע איש את קברתו עד היום הזה
És meghalt ott Mózes, I.ten szolgája, Moáb földjén, I.ten szája által. És eltemette őt /I.ten/ a völgyben, Moáb földjén, Bét Peorral szemben, és a mai napig nem ismeri senki /Mózes/ sírjának helyét.
Most azt vizsgáljuk meg, hogy a temetésnek mi módon kell zajlania.
Erre világos kijelentést tesz a Tóra. Mózes I. Könyve 3. fejezet 19. versében áll:
בזעת אפיך תאכל לחם עד שובך אל האדמה כי ממנה לקחת כי עפר אתה ואל עפר תשוב
Arcod verítékével eszed kenyered, míg vissza nem térsz a fölbe, hisz onnan vétettél; mert porból lettél és porrá leszel.
A Sulchán Áruch Jore Déá traktátus 372. fejezet 1 paragrafusában áll:
הנותן מתו בארון ולא קברו בקרקע, עובר משום מלין את המת. ואם נתנו בארון וקברו בקרקע, אינו עובר עליו, ומכל מקום יפה לקברו בקרקע ממש, אפילו בח”ל
Aki koporsóba teszi a halottját, de nem helyezi földbe, áthágja a „ne hagyd éjszakára a fán” parancsát, aki koporsóba teszi, és földbe temeti, nem hágja át. Mindenesetre szép dolog a földbe temetni /koporsó nélkül/, még Izrael földjén kívül is.
A temetés fontosságát és mindenekfeletti sürgősségét jelzi a Rámbám Misne Torá Hilchot Ével traktátus 14. fejezet 10. haláchájában:
מת אחד בעיר, כל בני העיר אסורין בעשיית מלאכה עד שיקברוהו, ואם יש לו מי שיתעסק בצרכיו מותרין
Ha valaki meghal a városban, a temetéséig nem szabad senkinek sem a munkáját végeznie, míg el nem temették. Ha van, aki /csak és kizárólag/ a halottal foglalkozik, szabad /a többieknek/ dolgozni.
Vizsgálódásunk következő állomása, a zsidó temető kérdésköre.
Már az ősidőktől fogva elkülönítették a zsidók a halottaikat a nemzsidó halottaktól. Ezen elkülönítés része volt a saját temető fenntartása. Erre számtalan forrás utal:
1., Eliezer Jehuda Waldenburg Cic Eliezer c. könyvnek 16. fejezet 36. paragrafusában írja:
בכל תפוצות ישראל מעולם הי’ להם לבני ישראל בית קברות מיוחד
Izrael minden diaszpórájában mindig is volt elkülönített zsidó temető.
2., Jechiél Jákov Weinberg Szöridé És c. könyve II. kötet 104. fejezetében írja:
שבבית עלמין של נכרים זה קבורים כמה ישראלים שנקברו שם קודם שעשו בית קברות מיוחד לישראלים
…E nemzsidó temetőben eltemettek néhány zsidót, mielőtt létrehoztak volna egy külön zsidó temetőt.
Értelemszerűen zsidót a zsidó temetőbe kell eltemetni. Kérdés, hogy van-e a rabbinikus irodalomban forrása az elkülönülésnek?
A Talmud Bávli Bráchot traktátus 58b lapján áll:
תנו רבנן: הרואה קברי ישראל אומר: ברוך אשר יצר אתכם בדין וזן אתכם בדין, וכלכל אתכם בדין, ואסף אתכם בדין, ועתיד להקימכם בדין
Tanították Mestereink: aki zsidó sírokat lát, ezt kell mondania: Áldott, aki megalkotott benneteket az ítéletben, ellátott és táplált benneteket az ítéletben, begyűjtött benneteket az ítéletben, s majd feltámaszt titeket az ítéletben!
A Talmud Jerusálmi Gittin traktátus 5. fejezet 47. oldalán áll:
עיר שיש בה גוים וישראל מעמידין גבאי גוים וגבאי ישר’ וגובין משל גוים ומשל ישראל ומפרנסין עניי גוים ועניי ישראל ומבקרין חולי גוי’ וחולי ישראל וקוברין מיתי גוים ומיתי ישראל ומנחמין אבילי גוים ואבילי ישר’ ומכבסין כלי גוים וכלי ישראל מפני דרכי שלום
Olyan városban, ahol együtt élnek zsidók és nemzsidók…támogatják a nemzsidó és a zsidó szegényeket…eltemetik a nemzsidó és a zsidó holtakat…a békesség végett
Fentiekből világosan látható, hogy már a talmudi időkben (időszámításunk előtt, és a korai századokban) elkülönültek egymástól a zsidó és a nemzsidó temtkezési helyek.
Másfajta elkülönítésnek is van jele a rabbinikus irodalomban. A zsidó halottak közötti különbségtételről is ír a Misna. Szanhedrin traktátus 6. fejezet 5. misnájában áll:
ולא היו קוברין אותו בקברות אבותיו אלא שתי בתי קברות היו מתוקנין לבית דין אחת לנהרגין ולנחנקין ואחת לנסקלין ולנשרפין
…és nem temetik el (a Bét Din ítélete alapján kivégzettet) ősei sírjába, hanem két termetőt létesítenek, egyet azoknak, akiket a Bét Din elítélt…
Erre alapozva jelenti ki a Sulchán Áruch Jore Déá traktátus 372. fejezet 5. paragrafusában:
אין קוברין רשע אצל צדיק, אפילו רשע חמור אצל רשע קל
Nem temetik el a gonoszt az igaz mellé, még a végletesen elvetemültet sem a vétkes mellé
Következő kérdésünk: eltemethető-e nem zsidó a zsidó temetőbe? A válasz általánosságban az, hogy nem. A Talmud Bávli Gittin traktátus 61a lapján áll:
וקוברין מתי נכרים עם מתי ישראל, מפני דרכי שלום
… és eltemetik a nemzsidó halottakat a zsidó halottakkal együtt a békesség végett.
Rási kommentárjában egyértelművé teszi a „zsidó halottakkal” kitételt:
לא בקברי ישראל אלא מתעסקין בהם אם מצאום הרוגים עם ישראל
/Arról szól e szöveg, hogy/ Nem a zsidó temetőbe /temetik őket/, hanem, hogy foglalkoznak velük, ha meggyilkolva találják őket a zsidókkal együtt.
A Sulchán Áruch Jore Déá traktátus 377. fejezet 1. paragrafusa így szól:
קוברים מתי עובדי כוכבים ומנחמים אבליהם, מפני דרכי שלום
Eltemetik a nemzsidó halottakat, és vigasztalják gyászolóikat a békesség végett.
Itt már a „zsidó halottakkal együtt” kitétel hiányzik, láthatólag elfogadva Rási döntését.
Maimonides Misne Tora c. könyve Hilchot Mláchim traktátus 10. fejezet 12. haláchájában így ír:
אפילו העכו”ם צוו חכמים לבקר חוליהם, ולקבור מתיהם עם מתי ישראל, ולפרנס ענייהם בכלל עניי ישראל, מפני דרכי שלום
A nemzsidókra vonatkozólag elrendelték a Bölcsek, hogy látogassuk a betegeiket, temessük el halottaikat a zsidókkal együtt, támogassuk a szegényeiket a zsidókkal együtt a békesség végett.
A Rámbám szövegéből megengedhetőnek tűnik az együttes temetés, hiszen nem veszi figyelembe Rási döntvényét írásában.
David Cvi Hoffmann a Möláméd LöHoil c. responsuma II. kötet 127. fejezetében így ír:
דבר ידוע שאין קוברין נכרי אצל ישראל, דהא בכל תפוצות ישראל מעולם היה להם לבני ישראל בית הקברות מיוחד
Köztudott, hogy a nemzsidókat nem temetik a zsidók mellé, hiszen minden zsidó diaszpórában mindig is volt külön temetőjük a zsidóknak.
Jelen esetben azonban felkelti figyelmünket Rási döntésének egy szegmense, mely a Margit-hídnál talált, a Dunába lőtt emberek kapcsán félreérthetetlen: „ha meggyilkolva találják őket”. A Dunába lőtt zsidókat kétségtelenül meggyilkolták. Az ő csontjaikhoz keveredett más halottak csontjai a kérdéses zsidó, vagy nemzsidó csontok. Ezeket az esetlegesen nemzsidó halottakat a meggyilkoltakkal együtt találták meg.
Erre az eshetőségre vonatkozik Joel Sirkes, a Bach kommentárja a Tur Jore Déa 151. fejezetéhez:
דאם מצאם הרוגים עם ישראל יכול לקבור מתיהם בקברי ישראל ואף על גב דאין ספק שאין קוברין גוי אצל ישראל דאפילו ישראל רשע אין קוברין אצל צדיק כל שכן גוי אצל ישראל וכדכתב הר”ן סוף פרק הניזקין מכל מקום יכול הוא לקבור מתי גוים עם מתי ישראל בחצר אחד מפני דרכי שלום
…ha meggyilkolva találják őket zsidó halottakkal együtt, eltemethetők a nemzsidó holtak a zsidó temetőbe, annak ellenére, hogy kétségtelen: nem temetnek nemzsidót a zsidó temetőbe, nem temetnek bűnös zsidót az igaz mellé, nemzsidót a zsidó mellé, ám ez esetben eltemethető a nem zsidó a zsidóval egy temetőbe.
A modern kor kommentátorai (mivel a vegyesházasságok sajnálatos módon elterjedtek) felkészülve az új kihívásokra, megvizsgálták a lehetőségét a nemzsidók zsidó temetőben való eltemetésének.
Moshe Feinstein Igrot Moshe c. responzuma Jore Déá II. kötet 149. fejezetében írja egy, a zsidóságba betérni szándékozóról, aki körülmetélkedett, de a rituális fürdőben való alámerülés előtt elhunyt, és a zsidó temetőben szeretnék eltemetni:
הנה הא פשוט שבלא טבילה אף שכבר מל אינו גר וממילא אין לקברו בקבורת ישראל. אבל איני רואה חיוב על הרבנים להלחם בזה באם אינם רוצים לשמוע להוראת הרבנים ומזלזלין בעצמם ורוצים לקברו בקבורת משפחה שלהם בידעם שמדינא הוא עדיין נכרי מצד קלותם ורשעתם, רק שיש למחות שלא יקברוהו סמוך להמתים שכבר נקברו שם אלא בהרחקה של ד’ אמות
Nem kérdés, hogy az alámerülés nélkül, még ha körülmetélkedett is, nem számít zsidónak, s így nem lehetne eltemetni a zsidó temetőben. Mégsem látom a rabbikra nézve kötelezőnek, hogy küzdjenek ez ellen… csak figyeljenek arra, hogy az új sír a már meglévőktől legalább négy könyök (mintegy két -két és fél méter) távolságra legyen.
Moshe Feinstein döntvényét mintegy megerősíti, és új szempontot ad hozzá Slomo Goren, az izraeli hadsereg első katonai főrabbija, aki úgy döntött, hogy egy, a Függetlenségi Háborúban elesett brit katonát el lehet temetni a zsidó katonai temetőbe, mert Izrael népéért adta az életét. /Idézi Eliad Avruch és Lilach Ben Cvi Kvurát chállálé Cáhál seénám jehudim ál pi háháláchá c. dolgozatában, http://izs.org.il/papers/BurialSoldiers.pdf/ Slomo Goren indoklásából kiviláglik, hogy temetés szempontjából más elbírálás alá esik az a nemzsidó, akit a zsidó néppel való szolidaritásáért gyilkolnak meg. Esetünkben ez az elv a Dunába lőtt nemzsidó házastársra vagy a zsidókat bújtató nemzsidókra is vonatkoztatható.
Magáénak vallja ugyancsak Mose Feinstein véleményét Jiszráél Weisz, egykori izraeli katonai főrabbi, aki egy interjújában elmondta, hogy Mordecháj Élijáhu rabbival együtt döntött, hogy Slomo Goren elve vonatkozik arra a katonára is, aki elkezdte a zsidó vallásba való betérési folyamatot is . /Idézi Eliad Avruch és Lilach Ben Cvi Kvurát chállálé Cáhál seénám jehudim ál pi háháláchá c. dolgozatában, http://izs.org.il/papers/BurialSoldiers.pdf/.
David Golinkin Izrael államra vonatkozólag vizsgálta a kérdést, és responzumában (http://www.responsafortoday.com/vol6/2_7.pdf) több lehetséges megoldást vázol fel, de minden esetben kiemeli, hogy a nemzsidó halottat a zsidó temetőn belül láthatóan el kell különíteni, mintegy külön temetőrészt létrehozva.
Rabbi Myron Geller Peaceful paths c. responsumában (www.rabbinicalassembly.org/sites/default/files/public/halakhah/teshuvot/19912000/geller_peaceful.pdf) azt írja, hogy egy olyan tömegkatasztrófa (pl: terrortámadás) esetén, mikor a zsidó és nem zsidó testrészek úgy összekeveredtek, hogy nem lehet identifikálni őket, a testrészek eltemethetők a zsidó temetőben.
Nem lehet kérdéses, hogy a Soá alatt történt gyilkosságok tömeges katasztrófának minősíthetőek.
Összefoglalva: Általánosságban kijelenthető, hogy nem temetnek el zsidó temetőbe nem zsidó halottakat. A történelem által előidézett különleges élethelyzetekre azonban különleges szabályok vonatkoznak. A bölcs decisorok megadták a lehetőséget, hogy az erőszakos halált haltak esetében, vagy egészen ritka élethelyzetekben kivételt tehessünk, s a nemzsidó halottak a zsidó halottakkal együtt nyugodjanak a zsidó temetőben.
- A tömegsírok utáni kutatás
Egyetlen kérdés maradt nyitva: szabad-e keresnünk a tömegsírt, ha tudjuk, hogy létezik, de nem tudjuk a pontos helyét?
Több haláchikus indokot is fel tudunk sorolni, melyek nem hogy tiltják, de egyenesen kötelességünkké teszik e sírok utáni kutatást.
A Talmud Szanhedrin traktátus 47b lapján áll:
שלש קברות הן קבר הנמצא קבר הידוע קבר המזיק את הרבים
Háromfajta sír létezik: a megtalált sír, az ismert sír, és a sír, mely károkat okoz a többségnek.
Esetünkben a tömegsír több kategóriát ölel fel. Tudott, hogy létezik, és mivel nemzsidó földben nyugszanak a halottak, fentiek értelmében kötelességünk megkeresni a csontokat, hogy בתוך שלו, az övéi között nyugodjon. Láttuk, hogy e cél érdekében még díszes helyről akár szerényebb helyre is lehet áthelyezni a csontokat.
Mi úgy érezzük, hogy a tudott, de pontosan nem ismert tömegsír a megtalált sír kategóriába esik.
A megtalált sír esetében így foglal állást a Sulchan Áruch a Jore Déa traktátus 363. fejezet 1. pontjában:
ואם אינו משתמר בזה הקבר שיש לחוש שמא יוציאוהו עובדי כוכבים או שיכנסו בו מים או שהוא קבר הנמצא מצוה לפנותו
Ha a sír nem őrzött, vagy fennáll a veszély, hogy a nemzsidók kihantolják, vagy víz tör be oda, vagy egy fellelt sír, micva (vallási kötelesség) kihantolni.
A pontosan nem ismert, de tudott tömegsír esetében mindezen veszélyek fennállnak.
A Széfer Micvot Gádol tevőleges parancsolatokat felsoroló részének 231. fejezet 1. pontjában idézi a Talmud Szanhedrin traktátusát:
קבר הנמצא מותר לפנותו
A fellelt sírt szabad kihantolni.
Ugyanígy rendelkezik a Sulchán Áruch Jore Déá Traktátusa 364. paragrafus 2. pontja, mely a következő pontban hozzáteszi, hogy akár a föld tulajdonosának engedélye nélkül is ki kell hantolni az elhunytat. E ponthoz a Béér Hétév külön kommentárt fűz, melyben indokolja a rendelkezést, a Talmud Szanhedrin traktátus 47b lapjára hivatkozva.
A Széfer Micvot Gádol (és mind a korábbi és későbbi decisorok) szerint a meglelt sír kihantolása és (értelemszerűen) a csontok zsidó temetőben való elhelyezése vallási kötelezettség.
A Talmud Megilla traktátus 29a lapján olvasható:
תנו רבנן בית הקברות אין נוהגין בהן קלות ראש אין מרעין בהן בהמה ואין מוליכין בהן אמת המים ואין מלקטין בהן עשבים ואם ליקט שורפן במקומן מפני כבוד מתים
Tanították Mestereink: a temetőben nem viselkedünk könnyelműen, nem legeltetünk, nem vezetünk keresztül rajta vízvezetéket, nem gyűjtünk füveket (ha valaki mégis megtette, helyben égesse el), s mindezt a halottak tisztelete miatt.
A meglévő tömegsír, noha pontos helye nem ismeretes, a fenti veszélyeknek mind ki van téve. Ebből következik, hogy a halottak tisztelete igencsak hiányos, míg nem fedik fel a sír pontos helyét.
Mennyire fontos e tisztelet?
Ugyancsak e traktátus 3b oldalán áll:
תלמוד תורה ומת מצוה מת מצוה עדיף
Ha választani kell, a halottal való foglalatoskodás még a Tóra tanulmányozásánál is előrébbvaló.
A Sulchán Áruch Jore Déa traktátus 361. fejezet 1. paragrafusában áll:
מבטלין תלמוד תורה להוצאת המת למאן דמתני לאחרים אין לו שיעור אפילו יש עמו כמה אלפים מתבטל בשבילו
Abbahagyják a Tóra tanulmányozását a halottal való foglalatosság miatt, s ha valaki épp tanít, nem számít, akár ezreket is, abba kell hagynia. Magyarul ez annyit tesz, hogy a halott tisztelete abszolút prioritást élvez.
Rabbi Myron S. Geller Exhuming the Dead című responsumában idézi Rabbi Jicchák Elchánán Spectort:
“… each Jew enjoys a chazakah, a presumption, as tzaddik to whom the kever shelo, personal ownership requirement applies. Thus every Jew must be buried in a plot owned in perpetuity by the deceased.”
Minden zsidó abban az elővélelmezettségben áll, hogy igaz ember, akit megillet a saját sírhely. Ezért minden elhunyt zsidót olyan helyre kell temetni, mely az ő tulajdona.
Végezetül hadd idézzük a Midrást a Talmud Szóta traktátus 13a lapjáról: Mózes az Exodust megelőző éjjel kiment a Nílus partjaira, és felszólította Józsefet, hogy emelkedjen ki a koporsója a habokból, ha be akarja tartatni az ígéretet, mely szerint a Kivonulás idején magukkal viszik csontjait. József koporsója azonnal kiemelkedett a Nílusból.
A párhuzam, úgy gondoljuk, magáért beszél.
Összefoglalva: amennyiben tudomásunk van egy jelöletlen tömegsír létezéséről, melybe zsidó mártírokat temettek, úgy vallási kötelezettségünk e sírt felkutatni, s a benne nyugvók