Miért nem telefonálunk az autóban sabeszkor?

Kérdés érkezett az Országos Főrabbi Hivatalhoz: Köztudott, hogy mindennemű elektromos eszköz használata tilos szombaton. Mi e tilalom haláchikus háttere?

Reggel még nem, de este már zsidó – A betérésről

Sok fél- és egészinformáció kering a köztudatban a betérésről. Lássuk, mit mond a halácha, mi a „neológ standard”, amely a betérést jellemzi. Mivel a betérés irodalma hatalmas, és minden egyes eset külön elbírálást igényel, így jelen írásunkban csak az általános elveket fektetjük le. Minden individuális kérdésben szakavatott rabbi segítségét kell igénybe venni!

Együtt az életben- és a halálban?

A modern kor egyik velejárója, hogy megsokasodott a vegyesházasságok száma. A házastársak leélik együtt az életüket, s szeretnének egy helyen nyugodni. Zsidó eltemetése a zsidó temetőbe természetes. Ám mi a helyzet a nemzsidó házastárssal? El lehet-e őt temetni a zsidó hitvessel együtt?

Élet a születés előtt

Kérdés érkezett a Rabbisághoz: Az utóbbi napok egyik nagy vitát kiváltó témája volt a terhességmegszakítást végző kórházak kérdése. Mi a halácha álláspontja a művi terhességmegszakítást (abortuszt) illetően?

Válasz: Bonyolult és igen szerteágazó kérdéskörrel állunk szemben. Nem is vállalkozunk  arra, hogy minden szegmensét megvilágítsuk, hiszen nem pusztán haláchikus, hanem orvosi aspektusai is vannak a terhességmegszakításnak.

Ilyeténformán csak a legalapvetőbb és legáltalánosabb kérdésekre keressük a halácha álláspontját. Minden konkrét esetben tanácsoljuk, hogy konzultáljanak hozzáértő rabbival és orvossal együttesen.

Válaszok a neológiáról

1., MI A ZSIDÓSÁG? KI A ZSIDÓ?

Két kérdés, amelyre azt hisszük, egyszerű a válasz.

A zsidóság nép és vallás, a kettő egymástól elválaszthatatlan. Ugyanakkor a vallás felvehető, a nemzeti lét pedig csupán születéssel élhető meg.

A zsidóság szakrális értelemben akkor vált néppé, mikor az Exodust követően átvette Szináj hegyénél a Tórát, szociográfiai értelemben pedig mikor elfoglalta, majd királysággá alakította az Ígéret Földjét. E nép –eltérően más, ókori népektől- a monoteizmus őrzője volt: ודתיהם שנות מכל-עם „Törvényei különböznek minden más népétől”. A jeruzsálemi Szentély végleges pusztulása után e népet a hite és az e hitre épülő vallása kötötte össze; noha földrajzilag egymástól messze fekvő területeken élt, vallási törvényeihez való ragaszkodása, nyelve, rítusai, szokásai (bár tájegységenként eltérő szokások alakultak ki, mégis) megtartották zsidónak majd’ két évezreden át.

A polgárosodás során, miként Európa más népeinél, a zsidók között is felerősödött a nemzeti hovatartozás érzülete. A magyarországi zsidók értelemszerűen magyarnak vallották magukat, kiket a többségi társadalomtól vallásuk különböztet meg.

A Soá után, a nürnbergi törvények kapcsán, majd Izrael Állam megalakulása után, a visszatérési törvény kereteiben új kérdések merültek fel. Akinek csak egy nagyszülője volt zsidó, azt is zsidóként kezelte a náci világkép. Akinek az apja zsidó, az is Izrael Állam polgára lehet.

A zsidó vallásjog, a halácha ezzel szemben évszázadok óta változatlan.  Csak a zsidó anya gyermeke zsidó, még akkor is, ha a vallás elemeiből semmit sem ültet gyakorlatba, ha ateista, ha nem is vállal közösséget semmilyen szinten zsidó gyökereivel. Zsidó továbbá az, aki a zsidó vallásjog által lefektetett eljárásrend szerint felveszi a zsidó vallást.

Mi annak a státusa, aki nem született zsidónak, de apja zsidó, s ő maga annak vallja magát? Mi a teendő, ha valaki kitért ősök leszármazottja ugyan, de ennek nincs tudatában, s zsidóként él? Mi a teendő, ha valaki kényszerből kitért zsidók utóda, s vissza akar térni az ősi valláshoz? A neológia legnagyobb kihívásai közé tartozik ezen kérdések haláchikusan és empatikusan kezelendő megválaszolása.

2., MI TART ÖSSZE BENNÜNKET, ZSIDÓKAT?

Fentiekből adódóan az összekötő erő két pilléren nyugszik. A zsidóság kohézióját egyrészt a közös hit és vallásgyakorlás teremti meg, melynek alapjait lentebb részletezzük, másfelől a szétszóratásban is erős népi lét tudata, mely egyaránt fogalmazódhat meg kulturális, tradicionális vagy cionista síkon.

3., MELYEK LEGFONTOSABB FOGALMAINK?

Hiszünk I.tenben. A judaizmust nem lehet elválasztani az I.tenhittől. I.ten lénye áthatja a zsidó irodalmat éppúgy, mint nemzeti öntudatát. Ábrahám után minden nemzedék felismerte és elismerte az egyetlen, mindenható és örökélő I.ten létét. Hitünk alapja, hogy minden Általa tudott, de cselekedeteinkben szabadok vagyunk. Hisszük, hogy az ember rendelkezik a בחירה, a szabad akarat adományával, szabadon választ jó és rossz között.

Hisszük, hogy a תורה שבכתב, a Szentírás, és a תורה שבעל פה, a Szóbeli Tan mind az Ő szava, Tőle eredeztethető, és időtlen időkig érvényes. Hisszük, hogy Egyetlen; a judaizmustól idegen minden, többlényegű I.ten léte.

A zsidó erkölcs és etika alappillére a הדבק במידותיו של הקב”ה azaz a hasonulás az I.teni tulajdonságokhoz. Hisszük, hogy a parancsolatok mind azért adattak, hogy azok megtartása által jobbá tegyük a világot és önmagunkat.

I.ten közvetlenül mutatta meg magát Szinájon, s azóta is szól hozzánk. A Misna (‘אבות א, Ávot 1) által lefektetett láncolat ma sem szűnt meg. A későbbi bölcseken, a mai nagyokon keresztül, a természet és a történelem által egyaránt megtapasztalható I.ten állandó jelenléte a zsidó életben.

Hisszük, hogy I.ten kiválasztott Bennünket, és örök, soha fel nem bontható szövetséget kötött velünk. Ezt ismerjük el és erősítjük meg minden korban a ברית מילה-val, a körülmetéléssel, ezt deklaráljuk a Tóra olvasáskor elmondott áldással. Az ételért, italért, a természet csodáiért elmondott áldásokkal I.ten magasztalása mellett magunkat is emlékeztetjük, hogy minden, ami rendelkezésünkre áll, minden, ami „természetes”, I.ten ajándéka és rendszere.

Kiválasztottságunk mibenléte ממלכת כהנים וגוי קדוש, hogy papi királysággá és szent néppé legyünk. Papi királyság: a vallás, a rituálé „uralma” mindennapjainkon. A zsidóság nem csupán a templomban él, életünk minden percét meghatározza. Szent nép: a Törvény megtartása által megszenteljük magunkat, megtartatásával szentté tesszük gyülekezeteinket. A befedett fej, az erkölcsös viselkedés és öltözék e szentség jele. A nemzeti lét tudata összefonódik a vallásos életmóddal, e kettő által lesz minden zsidó a כלל ישראל, egy nagy közösség tagja.

4., MI JELENTI AZ ÁLLANDÓSÁGOT ÉS MI A VÁLTOZÁST?

A történelem megváltoztatatta és minden korban megváltoztatja a körülöttünk lévő világot. Az állandóan változó világban nekünk is változni és változtatni kellett, ezért törvényeinket a kornak és a zsidó szellemnek megfelelően alakítanunk volt szükséges, nagy körültekintéssel, és a halácha legmesszebbmenőkig való figyelembevételével.

A halácha nem pusztán teológiai eszmefuttatás. Bázisa, alapja, fenntartója a zsidó életnek. Fejlődése Mózessel kezdődött, és töretlen maradt napjaikig. Célja, לעשות סיג לתורה, hogy kerítést készítsen a Tórának. E kerítés tartja fenn a mindenkori vallásos zsidó életet, alkalmazkodva a modern korok kihívásaihoz. Felismerve a világ fejlődését, célja, hogy összeegyeztesse az ősi törvényt a mindig megváltozó körülményekkel. Enged és tilt, de nem igény, hanem a hagyomány láncolata szerint. Már a Misna Bölcsei is felismerték, hogy a Törvényt nem csupán egyféleképpen lehet interpretálni, s hogy a kor rányomja bélyegét a tan értelmezésére. Ugyanakkor azt is látták, hogy a Törvényt nem értelmezheti bárki szabadon, így a törvényhozást és –értelmezést a mindenkori rabbik kizárólagos szakértői tudására bízták, akik nagy érzékenységgel és empátiával nyúltak hozzá. Ma sem változathatunk csak a változás kedvéért. Minden új döntvény és határozat kellő körültekintés, alapos utánajárás eredménye kell, hogy legyen, elkötelezett, hagyományhű rabbik által. Nemeinket és igenjeinket egyaránt alá kell támasztanunk a halácha korszakos mestereinek érvrendszerével. Tanításaink ezért összhangban vannak a Talmud bölcseivel és egyéb vallás-bölcseletet művelő nagy elődeink tanításaival.

Noha az ember I.ten képmására teremtetett, I.ten férfinak és nőnek teremtette őket. Eltérő nemek, eltérő szerepek, de azonos méltóság és tisztelet.

Megkerülhetetlen kérdés a nők szerepe közösségeinkben. Hiszünk az emancipáció egyes területeiben; a nők egyre több szerepet vállalnak és visznek a civil zsidó életben: a világi vezetésben, az intézmények működtetésében egyaránt helyet kapnak. A zsinagógai élet, a szakrális tér azonban megmarad –hagyományainkhoz hűen- a férfiak funkcionálása kizárólagos terepének. Értelemszerűen a nők részvétele a templomi szertartásokon kívánatos, egyes közösségekben elvárt, s együtt fohászkodnak a férfiakkal.

A nők sokkal felelősségteljesebb szerepet töltenek be a zsidó életben, mint azt gondolnák. A zsidó otthon מקדש מעט, kis szentély, melynek szakralitása egyedül a nőn múlik. A gyertya sábeszi fénye, a mikve, a kásrusz, mind a nő kötelezettsége és küldetése. A férfival partnerségben ő neveli a gyermekeket felelősségteljes, jó zsidókká, ő tanít meg a micvók fontosságára már egészen kis korban. Egyetlen színtere van a zsidó életnek, ahol nem jut tevőleges szerephez: a templom.

A templomi ima nem csupán könyörgés. Az I.tentisztelet nem csupán a kántor éneke, s a rabbi beszéde. A templom nem csupán I.ten háza.

Imáink תפילה ללא כוונה כגוף ללא נשמה, szívből jövő, áhítatos pillanatok, kötelező passzusok és rutinszerű mozdulatok elegye. Mindhárom elem fontos, hisz ezekből áll össze a nagy egész, a közösség imája. A tíz felnőtt, zsidó férfi a folyamatos áhítatot, a folytatólagos rutint, és a kötelezettségek állandó teljesítését egyaránt garantálja. A kántor éneke akár orgonával, akár anélkül, -s eltekintve a ténytől, hogy a közösséget képviseli- nem csupán az áhítat felélesztését szolgálja, de הידור מצוה, a micvó szebbé tételéről gondoskodik. (S ne feledjük: a templom בית הכנסת a gyülekezés háza, egyfajta szociális és kommunikációs terep.)

A kántor énekei, a tradicionális dallamok, szorosan illeszkednek a héber szöveghez. Imáink a szent nyelven, héberül zengenek fel templomainkban. A héber nem holmi megszokásból való ragaszkodás egyfajta múlthoz, hanem élő kapocs a világ minden táján élő és imádkozó zsidó testvéreinkkel. A לשון קודש szent nyelv által válik otthonunkká minden templom, ahol héberül hangzik fel az ima, ennek révén megtaláljuk helyünket a világ bármely pontján, szinte azonnal. Héberül tanulunk a szent iratokból, a rabbinikus irodalomból, élethosszan.

5., MILYEN IRÁNYZATAI LÉTEZNEK A ZSIDÓ VALLÁSNAK?

Noha a zsidóságot koherens vallásnak képzelik el, a zsidóság is sokféle. Vallását más és más keretek között gyakorló csoportokra oszlik; egyesek kisszámúak, helyspecifikusak, mások világszerte elterjedtek. Vannak magukba zárkózó és vannak misszionáló irányzatok.

A három világszerte elterjedt irányzat az orthodox, a konzervatív és a reform.

5.1., Az orthodoxia

Mozgalmuk mintegy válaszként született meg a hászkálára, a zsidó felvilágosodásra. Samson Raphael Hirsch írta: „Nem az orthodoxok nevezték magukat így. A  modern, progresszív zsidók illették e névvel a régivágású társaikat.”

Az orthodoxia sok ágra bontható. Ezek közös jellemzője a vallási előírásokhoz és a külsőségekhez való szigorú ragaszkodás, az írott és a szóbeli Tan prioritása. Számukra a halácha lineárisan levezethető a fentiekből, így minden mai vallási kérdésekre adott orthodox válasz Mózestől és Szinájról eredeztethető. Épp ezért nagyon fontos, hogy szakavatott kézzel és értő tekintettel nyúljanak a Törvényhez, hozzanak új rendelkezéseket.

Az orthodoxia legszigorúbb ágát a haredi zsidók képviselik. Ők azok, akik a lehető legkevésbé vesznek részt a modern, nemzsidó világban.  Nem ismerik el a zsidóság sokszínűségét, a világ fekete és fehér, zsidó és nemzsidó. Köreikben a férfiak élethossziglan tartó kötelezettsége a Tóra tanulása, a rabbinikus irodalomban való minél nagyobb jártasság.

A haredi zsidóság egyik válfaja a chászidizmus. Megalapítója Jiszráél Báál Sém Tov, XVIII. századi ukrajnai rabbi. A chászid csoportosulások sokfélék, általában egy falu vagy kisváros zsidó lakosságából alakultak ki. Egyetlen rebbe köré csoportosulnak, aki megfellebbezhetetlen képviselője és döntnöke a zsidóságnak. A tanulást a micvák érzelmi teljesítésével fonják egybe. A chaszid tanítás szerint ugyanis az imától elválaszthatatlan a d’vékut, az elragadtatás, a felfűtött érzelmi állapot, mely áhítat és öröm kevercse.

A változó világoz jobban alkalmazkodó modern orthodoxia vezérfonalnak tartja a haláchát, a modern világban azonban nem ellenséges közeget lát, épp ellenkezőleg: vívmányai gazdagíthatják a zsidó életet. A nem vallásos zsidókat nem taszítja el, megpróbálja közelebb hozni őket a zsidósághoz.  A vallásos tanulmányok mellett nagy hangsúlyt helyez a világi stúdiumokra is.

5.2., A konzervatív mozgalom

A konzervatív mozgalom a XIX. században alakult ki. Megjelenik a konzervatív világképben a teológia fogalma, mely az orthodoxiában ismeretlen. E teológiában feltűnik a perszonális I.ten fogalma.  Megjelenik továbbá az eszkathológia, a hit, mely szerint a halállal nem szűnik meg az ember személyisége.

A haláchát, mint történelmi korok szerint fejlődő jogrendszert tekinti és alkalmazza. Egyes tórai tilalmak áthágását régi rabbinikus rendeletekkel igazolják, melyek annak idején ugyanezt tették, mint például a prozbol vagy a kamatszedés. Központi rabbinikus szervezete, a Rabbinical Assembly időről-időre új direktívákat ad ki, melyek ajánlásként szolgálnak a konzervatív közösségeknek. Lényegesen liberálisabb és toleránsabb mozgalom, mint a hagyományt és a haláchát egyaránt őrző orthodoxia.

Ebből adódóan vallásgyakorlásában a konzervatív mozgalom igen széles spektrumot ölel fel. Megengedhetőnek tartja a nők aktív szerepét a rituáléban, ugyanakkor a tradicionális értékeket sem veti el. Bátorít és buzdít a kóser étkezésre, a szombat megtartására, de a haláchát a modern világ értékei szerint is alakítja és alkalmazza. Megengedhetőnek tartja például az elektromos áram használatát szombaton. Mivel a konzervatív mozgalom mintegy ernyőszervezetként funkcionál, így az egyes közösségeket nem uniformizálja.

5.3., A reformzsidóság

A reformmozgalom gyökerei a XIX. századig nyúlnak vissza. Alapjául a második generációs mászkilokat, felvilágosodottakat tekinthetjük.

A reformmozgalom a zsidóság megélésének színteréül a személyes spirituális létet jelöli meg. A rituáléra és a személyes vallásgyakorlásra kisebb hangsúlyt helyez, nyitott a külső és progresszív értékekre. A judaizmus etikai aspektusát helyezik előtérbe, a rituálét sokadrangúnak tekintik. Bárki a judaizmus avatott interpretátora lehet. A haláchát nem vetik el teljességében, de „az ország törvénye a törvény” talmudi elvét univerzálisnak és normának tekintik.

A Messiás eljövetelét hasonlóképpen kezelik. Számukra a Messiás nem egy személy, hanem egy korszak, az univerzális harmónia és tökéletesség kora.

Elvetik a Tan i.teni eredetének elvét, emberi szerzőket jelenítenek meg. A vallás állandó megújulását függetlennek tekintik a régi hagyományoktól.

A reform hirdeti a nemek egyenlőségét, mind a mindennapi életben, mind pedig a rituálék terén. A nők aktív részesei a mindennapoknak, a templomi életnek. Hasonló toleranciát mutatnak a vegyesházassággal, a nemi identitással szemben is. A vegyesházasság legalizálásának következményeként a zsidó származást apai ágon is elismerik, feltéve, ha az illető zsidónak vallja magát. Ambivalens módon azonban, ha a zsidó anya gyermeke nem aktív zsidó, nem ismerik el zsidónak.

Vallásgyakorlatuk is gyökeresen eltér az orthodox vagy a konzervatív ritusoktól. Az ima nyelve a nemzeti nyelv, noha megőriznek héber elemeket. A Messiásra, a Cionba való visszatérésre, a feltámadásra vonatkozó elemeket kiemelték az imákból, és másokkal helyettesítették.

Az új reformmozgalom már mutat némi visszatérést a gyökerekhez. Az új imakönyvek például több héber szöveget tartalmaznak, vagy akár a tfillinre való áldásokat is.

6., MI A NEOLÓGIA? MIÉRT JÖTT LÉTRE?

A magyarországi neológ mozgalom 1867-től kezdve alakult ki. Akkoriban pusztán közjogi okai voltak az orthodoxokkal való szakításnak, később azonban a neológia fejlődése eltért az orthodox irányvonaltól, de nem vált reformmozgalommá.

A neológia létrejötte az ún. emancipációs törvénnyel (1867. évi XVII. törvénycikk) vette „hivatalosan” kezdetét, s bár az 1868/69-es magyarországi zsidó kongresszus katalizálta, gyökerei messzebbre nyúlnak vissza. Elegendő itt csak utalnunk Chorin Áron aradi vagy Lőw Lipót szegedi rabbi munkásságára.

Lőw vezetésével 1851-ben már megalakult egy testület, mely a világi oktatás fontosságát hangsúlyozta. 1868-ban, az emancipációs törvény folytán összeült a „Magyar és Erdélyhoni Izraeliták Egyetemes gyűlése”, ahol a neológok végérvényesen elszakadtak az orthodoxoktól (szokás ezért a neológokat kongresszusiakként is nevezni).

A neológia nem szakított a klasszikus vallásjogi rendszerrel! Továbbra is evidenciaként kezeli, hogy a Sulchán Áruch szabályai kötelező érvényűek, minden neológ döntvény a שלשלת הקבלה , a hagyomány láncolata logikáján alapul.

Az eltérés az orthodox irányvonaltól, a nyitás az akkori modern világ felé az Országos Rabbiképző Intézet 1877-es megnyitásával kezdődött. A Rabbiképző alkalmazkodott az akkori modern világhoz, tantárgyaiban nem csak a klasszikus zsidó stúdiumok, hanem a világi tárgyak, például: nyelvek, zsidó filozófia és történelem is helyet kaptak. Engedményeket tettek a דרשה, a prédikáció nyelvét illetően is, nemzeti nyelven hangzott és hangzik el a rabbi beszéde. Lehetővé tették a rabbiknak és a kántoroknak a reverenda viselését is. Egyes templomokban elengedték a מחיצה-t, a nemeket elválasztó függönyt is. Véleményük és véleményünk szerint ezek olyan külsőségek, melyek a lényeget nem érintik, de további értékekkel gazdagítják a zsidó életet.

7., MELYEK A NEOLÓGIA LEGFŐBB JELLEMZŐI?

Szokás úgy aposztrofálni a neológ mozgalom kezdeteit, hogy az egyfajta reformként indult. Noha ez az állítás tényszerűen igaz, mégis téves következtetésekre sarkallja az olvasót.

A neológia hisz a szent könyvek i.teni ihletésében és eredetében. A szóbeli tan érvényességét a neológ mozgalom a mai napig elismeri.

A neológ liturgia megfelel az orthodox templomokban használatos liturgiának, templomaiban a nők külön padsorokban foglalnak helyet, és semmilyen formában nem vesznek aktív részt a szertartásokban. (Kivétel ez alól az a néhány közösségben gyakorolt szokás, hogy a בת מצוה avatandó leány gyújtja meg a péntek vagy ünnep esti gyertyát a templomban.) A nők nem viselnek I.tiszteleteinken kapedlit, táliszt, sem pedig tfilint.

Nem tett és ma sem tesz engedményeket a כשרות, a kóser étkezés, vagy a vallásjogi aktusok, betérés, esketés, válás (גיור, חתונה, גט) terén sem. Minden ilyen esemény a halácha betartásával zajlott és zajlik. A zsidó vallásba betérőknek hosszas felkészülést követően kell a Bész Din בית דין, avatott vallási bíróság előtt számot adniuk, s meggyőzniük a rabbikat elhatározásuk szilárdságáról. A neológ hitközségek szövetségében egyetlen בית דין működik.

Nem tér el a neológia a házasságkötések halácháitól sem. A kohanitára vonatkozó tilalmak betartása, a vegyesházasság el nem ismerése és meg nem kötése alapvető elve a neológiának. Hiszi és vallja, hogy a zsidó családi élet egyik sarokköve a טהרת המשפחה, a családi élet tisztasága, és annak legfőbb záloga: a mikve.

Az élet végén sem tekint el a haláchikus rendtől. A neológia nem járul hozzá a test elégetéséhez, sem pedig az esetleges urnák nem elkülönített parcellába való elhelyezéséhez sem. Továbbra is evidencia, hogy zsidó halott végső nyughelye a zsidó temető, s hogy a temetési rituálé csak és kizárólag zsidó temetőben zajlik. Az exhumálást is csak igen alapos vizsgálat után, a halácha által nem tiltott esetekben teszi lehetővé.

Haláchikus viták százait generálta a Dohány utcai zsinagóga orgonája és a középről elmozdított bima. A mai napig születnek responzumok a témában, melyek elítélik, illetve igazolják az orgona létét. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy -–noha a Dohány utcai zsinagóga nem az egyetlen- az orgona általában nem jellemző a neológ templomokra, miképp a bima középről való elmozdítása sem.

A neológia ugyanakkor érti és vallja, hogy a mindenkori modern kor kihívásaival szembe kell nézni, s új kérdésekre megfelelő választ kell adni. A XXI. század új kérdéseket vet fel, a történelem utolsó nyolcvan esztendeje mindmáig haláchikus problémák sorát tárja a rabbik elé. (Elegendő itt csupán az עגונה, az elhagyott asszony kérdéskörére utalnunk.) Ezeket a kérdéseket a halácha szellemében, de a modern kor lelkiségének figyelembevételével kell megválaszolni, empatikusan, ugyanakkor nem eltérve a kiszabott úttól.

A neológ zsidó mozgalom kezdeteitől a neológ zsidók magyarnak és zsidónak vallották magukat. Magyarságukat olykor még zsidóságuk elé is helyezték.

8., MIBEN MÁS, MIBEN KÜLÖNBÖZIK MÁS IRÁNYZATTÓL?

Fentiekből világosan kitűnik, hogy a neológia unikális, csak a magyarországi zsidóságra jellemző mozgalom.

Eltérően az orthodox közösségektől, nem kizárólagosan rabbinikus vezetés alatt áll, és nem követeli meg tagjaitól a szigorú vallásosságot, de a közösség maga ugyanakkor ragaszkodik a szabályok megtartásához. A neológia liberálisabb és nyitottabb, mint az orthodoxia. A rabbik autoritása saját közösségükre terjed ki, noha döntvényeik nem szükségszerűen egyeznek meg neológ kollégáik véleményével, de autentikusak, s haláchikus vita esetén a rabbik végül konszenzusra jutnak, nem szakítanak a haláchát más logika mentén értelmező társaikkal. Nem utasítják el más, nem neológ, de vallásos körökben mértékadó rabbik véleményét sem. Nincs központi irányítás, csupán a törvény és a hagyomány által megszabott irányvonal. A halácha alkalmazásában lehetőség szerint megengedőek, nem veszik körül a Tórát újabb és újabb tilalomfákkal. Ugyanakkor a rabbik kizárólagos joga, hogy mely döntvényeket, milyen irányvonalat fogadnak el és tartanak célravezetőnek, a neológia keretein belül. E kizárólagosságnak csupán a Törvény szab határt.

A rituálét, az i.tentiszteleteket a neológia az orthodoxiával megegyező módon tartja meg, de nagy hangsúlyt fektet a templomon kívüli életre. Nem csupán a rabbinikus irodalom tanulmányozására valónak tartja a közösséget, pezsgő kulturális életet teremt a templomi közösség számára. A zsinagógán kívüli életben a rabbi mintegy ellenőrző szerepet tölt be, a közösség világi vezetése civil kezekben van. A közösség kettős vezetés alatt áll, a két vezető egymás mellett és nem egymás fölött szolgál.

Világa sokszínű, a nemzsidó világot a halácha engedélyezte kereteken belül elfogadja és integrálódik abba. Fontosnak tartja a világi műveltséget, tagjai az élet minden területén ott vannak. Állást foglal a többségi társadalmat foglalkoztató kérdésekben, az állam és más civil szervezetek előtt képviseli a zsidóság érdekeit. Intézményeket tart fenn, mely nyitott nem zsidó társaink előtt is. Szociális és oktatási hálót épített ki, társadalmi és kulturális szervezeteket hozott létre.

A konzervatívoktól eltérően ma nem foglalkozik sem teológiai, sem pedig eszkathológiai kérdésekkel, filozófiája a földi élet köré fűződik. Templomaiban nem ad aktív szerepet a nőknek a rituáléban, világosan elkülöníti a nemeket az i.tentisztelet alatt. A vallási sokszínűséget nem fogadja el, e tekintetben uniformizál. A rabbik közössége, a Rabbitestület nem fogalmaz meg direktívákat. A tórai tilalmakat nem igyekeznek feloldani, még akkor sem, ha (az egyébként precedensjog alapú) zsidó jog ezt lehetővé tenné. A neológia használ ugyan magyar fordítású imakönyvet, de az ima nyelve csak és kizárólag a héber. Megszólaltatja az orgonát, ám megkeresi a halácha azon pontjait, mely megengedhetővé teszi azt.

Végképp távol esik a neológia a reformtól. Ideológiájukban szinte nem találhatunk közös elemeket. A neológia nem fogadja el a nemi emancipációt, sem a vegyes- vagy azonos nemű házasságot. Továbbra is maternális alapon tartja számon a zsidó származást. Az egyén vallásgyakorlását éppúgy kívánatosnak tartja, mint a közösségét. Az „ország törvénye” nem negligálja ellentmondás esetén a vallási törvényeket. A vallás megújulása a hagyományok megtartása mellett történik.

Mint látjuk, a neológia nem illeszthető be egyik világszerte elterjedt irányzatba sem. Egyedisége abból áll, hogy a kezdeti reformtörekvéseket ötvözte az orthodox világképpel. Nem szakított a vallási hátteret biztosító haláchikus fundamentumokkal, megmaradt ideológiájában tradicionálisnak, ugyanakkor teret engedett a modernitásnak; világi szervezeteiben éppúgy mint az egyének életében, integrálódott a nemzsidó közegbe. Templomaiban orthodox, ám a prédikációkban, írásmagyarázatokban, írott tanulmányaiban gondolatisága a XXI. század világát tárja elénk. Vallja, hogy az eltávolodottakat közel kell hozni, de e közelítést nem a halácha félresöprésével kívánja elérni.

 

 

 

 

Szombatszegés-kitiltás?

Kérdés érkezett a Rabbisághoz: Egy vidéki hitközség vezetői több helyi hívőnek levelet írtak, melyekben szombatszegésre való hivatkozással kilátásba helyezték, hogy „minimális büntetésként” kitiltják őket a zsinagógából, „kizárják és távol tartják a zsidó közösségtől”. Ezen eljárást haláchikus helyekkel igazolják. Mi a halácha álláspontja e kérdésben?

Elsősorban is megállapítható, hogy a levélben a döntést alátámasztó hivatkozások túl általánosak, s az egyetlen konkrét helymegjelölés (Sulchán Áruch Jore Déá 324) pedig nem állja meg a helyét, nem releváns törvényt tartalmaz. Az adott helyen ti. a chálá vételére vonatkozó szabályok találhatóak.

Általánosságban véve a fenti, kilátásba helyezett döntés tórai problémákat vet fel. Mózes V. könyve 14. fejezet 1. versében áll:

בנים אתם ליקוק אלקיכם לא תתגדדו

Valamennyien I.ten gyermekei vagytok, ne vagdossátok önmagatokat!

A Tóra לא תתגדדו kifejezését bölcseink így értelmezik:

לא תעשו אגודות אגודות

Ne szakadjatok különálló csoportokra! (Értsd: ne vagdossátok szét az egységet F.R.).

Egy zsidót חרם, azaz kiközösítés alá helyezni a legsúlyosabb büntetés, melyet csak és kizárólag a Bész Din, a hozzáértő és I.tenfélő rabbinikus bíróság hozhat meg. Olyan súlyú döntésről van szó, melyet még a közösség döntő részének is jóvá kell hagynia, mielőtt kihirdetik. A Sulchán Áruch Jore Déá traktátus 228. fejezet 50. paragrafusában áll:

לשון מסופק בהסכמה בחרם, נידון כפי מה שיאמרו רוב הקהל שהיתה כוונתם בשעת החרם

Ha kétségek merülnek fel, a közösség tagjainak döntő többsége véleménye szerint ítélnek a chéremet illetően.

Az aláírók a vezetőségre hivatkoznak, az pedig se nem a Bész Din, sem pedig a többség. Nem helyes, és legkevésbé sem célravezető, ha kitaszítunk híveket magunk közül. A templom, a zsinagóga nem pusztán I.ten háza, hanem בית הכנסת, a gyülekezet otthona. Innen pedig nem lehet kitiltani senkit, aki a gyülekezet részeként I.ten felé kíván fordulni imájával, legyen az a legjámborabb ember, vagy a legmegátalkodottabb vétkes!

Minden zsidó emberre szükség van, főleg ott, ahol kisszámú a minján. A Sulchán Áruch Orách Chájjim traktátus 55. fejezet 21. paragrafusában áll:

עיר שאין בה אלא עשרה, ואחד מהם רוצה לצאת בימים הנוראים, מחייבין אותו לישאר או להשכיר אחר במקומו

Ott, ahol csak tízen vannak, s egyikük el akar menni a Félelmetes Napok előtt, kötelezik, hogy maradjon, vagy valakit felbérelnek helyette.

E törvény szellemiségével élesen szemben áll, hogy a közösség vezetése –ahelyett, hogy minden erejét latba vetné, hogy bővítse- csökkenti a létszámot. A közösség héber neve: הקהל הקודש, a szent gyülekezet.  A szentséget illetően a Talmud Menáchot traktátusa (92a) így fogalmaz: מעלין בקודש ולא מורידין, gyarapítani kell a szent dolgokat, nem pedig csökkenteni azokat.

A kilátásba helyezett döntés egyik indoka, hogy újságot osztogattak a templomban. Eltekintve attól, hogy hogyan és mikor jutottak el a lapok a templomba, a szombatszegés vádját egyrészt erre alapozták.

Mivel az épületen belül zajlott a tárgyak átadása, ez nem lehet alapja a szombatszegésnek. Nyilvánvalóan nincs különbség, hogy például a samesz által átnyújtott tálisz vagy egy újság kerül egyik kézből a másikba. A halácha értelmében tilos tárgyakat mozgatni szombaton magán- és közterület között, de magánterületen belül szabad. Mivel az átadás-átvétel egyaránt ugyanazon a magánterületen történt , fel sem merül a szombatszegés kérdése. Így a probléma csakis az újság, mint olyan lehet.

A Sulchán Áruch Orách Chájjim traktátus 307 fejezet 14 paragrafusában áll:

לקרות באיגרת השלוחה לו, אם אינו יודע מה כתוב בה, מותר ולא יקרא בפיו

A neki küldött levelet, ha nem tudja, mi áll benne, elolvashatja, de nem hangosan.

Rabbi Ávráhám Chájjim Náe a Kicot Hásulchánhoz írott Bádé Hásulchán c. kommentárjában kitér az újságolvasásra. Az üzleti hírek és reklámok olvasását megtiltja, de a híreket a lélek szükségleteként engedélyezi.

Felmerülhet a mükce (olyan tárgy, melyet szombaton még érinteni is tilos)  kérdésköre is az újság kapcsán. Rabbi Méir Zuckerman egy válaszában (http://www.kipa.co.il/ask/show/179323)  így ír:

עיתונים אינם מוקצה, מותר לטלטל אותם בשבת

Az újságok nem számítanak mükcének, lehet őket mozgatni sábeszkor.

Törvénykönyveink, a klasszikus rabbinikus irodalom és a legújabb kori tekintélyek mind hoztak haláchikus döntvényeket a szombatszegő zsidókat illetően, de sehol sem tapasztaljuk, hogy a szombatszegés ilyen következményekkel járna. A levélben nagyvonalúan említett „minimális büntetés” terminológia egyszerűen nem létezik.

Egy közösség vezetőinek nagy a felelőssége a közösség sorsát és tagjainak vezetését illetően. לפני עור לא תתן מכשל, ne vess gáncsot a vaknak. A közösség tagjait korrekten és minden részletre kiterjedően, elfogultság nélkül kell tájékoztatni, és véleményüket kikérni. A legnagyobb vétek, melyet egy közösség önmaga ellen elkövethet, ha helyet ad a bomlasztásnak, a bomlásnak. A mi erőnk mindig az egységben volt.

Végezetül vizsgáljuk meg a „kitiltottak” szemszögéből a levelet.

Immár sokak előtt tudott, hogy valakik ellen chéremet hirdettek Debrecenben. Nyilván sokan személyesen is ismerik az illetőket, vagy tudják, kikről szól az ítélet.

A szombatszegés vádja több annál, semmint csupán a tiltott cselekedetek végzésének vádja.

A Rámbám a Misne Torá Hilchot Sábát 30 fejezet 15 haláchájában írja:

השבת ועבודה זרה כל אחת משתיהן שקולה כנגד שאר כל מצות התורה, והשבת היא האות שבין הקדוש ברוך הוא ובינינו לעולם, לפיכך כל העובר על שאר המצות הרי הוא בכלל רשעי ישראל, אבל מחלל שבת בפרהסיא הרי הוא כעובד עבודה זרה ושניהם כגוים לכל דבריהם

A szombat és a bálványimádás tilalma oly fontos, hogy felér a Tóra többi parancsolatával. A szombat a szövetség jele I.ten és közöttünk, s így, aki a többi parancsolatot megszegi, csupán vétkes zsidó, de aki szombatot szeg nyilvánosan, olyan, mint a bálványimádó, s egyik sem számít zsidónak.

Rabbi Alexander Sender Schorr Szimlá Chádásá c munkája 2 fejezet 16 pontjában így ír:

וטעם שהחמירה תורה במצות שבת יותר מכל מצות שבתורה שכשם שהמודה בעבודה זרה ככופר בכל התורה כך המחלל שבת עוקר יסודי הדת שניתן להורות חידוש העולם כמ״ש כי ששת ימים וגו׳ והמחללו כופר בעיקר

Amiért a Tóra a szombati törvényeket súlyosabban kezeli a többinél, az az, hogy miként a bálványimádó elveti a Tórát, úgy a szombatszegő is elveti a vallás alapjait; megíratott: hat nap alatt teremtetett a világ, s a hetediken I.ten megpihent, s aki megszegi a hetedik napot, az olyan, mint az I.tentagadó.

Fentiekből világosan látszik, hogy a szombatszegéssel vádoltakat nem egy aprósággal illették, zsidóságukat kérdőjelezték meg. A levél címzettjei ezáltal súlyosan megszégyenültek. E szégyent a levél aláírói hozták rájuk. A Talmud Bává Meciá traktátus 59a lapján áll:

המלבין את פני חבירו ברבים אין לו חלק לעולם הבא

Aki nyilvánosan megszégyeníti felebarátját, a túlvilágra is kiható következményekkel járó vétket követ el.

A megszégyenülteknek jogában áll hozzáértő és I.tenfélő Bész Dinhez fordulnia, ott kártérítést kérnie, s a Bész Din majdani ítéletét közzétennie.

Mivel az adott helyen jelenleg egy zsidó hitközség létezik, a „kitiltottak” elveszíthetik a lehetőséget, hogy Tóra elé járuljanak, s hogy olyan micvákat gyakoroljanak, melyeket csak és kizárólag a templomi közösségben tehetnek meg.

Kimondható tehát, hogy a vidéki hitközség vezetőségének levele súlyosan ellentmond a haláchának, úgy ítélkezik, hogy ahhoz nincs vallásjogi alapja, s rossz hírét keltette több zsidónak.

Nem kételkedünk a levél aláíróinak intencióiban, de a javító szándékot rossz módon, helytelen eszközökkel, a zsidó jog félreértelmezése során rossz döntéssel váltották valóra.

 

 

 

 

Elhalványul Auschwitz? – Válasz Köves Slómónak

Köves Slómó blogján megjelent egy írás[1], melyben a szerző, az EMIH vezető rabbija Auschwitzot, mint a modern zsidóság mai legitimizációs bázisát veszi górcső alá. Leírja, hogy Auschwitz, az idő előrehaladta folytán elhalványul, emléke „Nem része az újabban született generációk személyes neurózisának”. Konklúziójában kifejti, hogy  ami legitimitásunkat adhatja, egyedül a Tóra.

Noha végkövetkeztetésével, mint hívő zsidó, mélyen egyetértek, premisszáját hamisnak, tévesnek, megalapozatlannak tartom. Teszem ezt, mint hívő zsidó, mint rabbi.

Mivel tudom alátámasztani véleményemet? Rabbiként nem fordulhatok máshoz, mint a halácha mestereihez, a rabbik évezredes tudományához.

Köves maga is Purim történetéhez hasonlítja Auschwitzot. Induljunk ki mi is ebből.

Purim antihőse Hámán, az amalekita. Amálék népe a gonosz szinonimájává vált a zsidóságban, minden korban és helyen az ellenünk támadókat Amálék utódának nevezik. (Notabene, mivel ma e nép nem létezik, egyes modern kommentátorok a külső ellenség helyett a bennünk lévő negatívumokat említik Amálékként. E gondolatból aztán hosszas erkölcsi következtetéseket vonnak le.). Lássuk, mit mond a halácha az emlékezés és a legitimitás érvényességéről.

A Talmud Szanhedrin traktátus 20b lapján áll:

וכן היה רבי יהודה אומר: שלש מצות נצטוו ישראל בכניסתן לארץ: להעמיד להם מלך, ולהכרית זרעו של עמלק, ולבנות להם בית הבחירה

Rabbi Jehuda így mondta: három parancsolat lépett érvénybe, mikor Izrael elfoglalta az országot: királyt kellett állítani, elkellett pusztítani Amálék ivadékát és fel kellett építeni a Szentélyt.

A Sulchán Áruch Orách Chájjim traktátusa 685. bekezdés 7. paragrafusában áll:

י”א שפרשת זכור ופרשת פרה אדומה חייבים לקראם מדאורייתא, לפיכך בני הישובים שאין להם מנין צריכים לבא למקום שיש מנין בשבתות הללו כדי לשמוע פרשיות אלו שהם מדאורייתא

Vannak, akik szerint az emlékezés és a vörös tehén szakasza olvasási kötelezettségét a Tórából vezetik le, hiszen azokról a helyekről, ahol nincs minján, ezeken a szombatokon kötelesek olyan helyre menni, ahol van, hogy meghallgassák e részeket, melyek tórai szövegek.

Ugyane traktátus 146. bekezdés 2. paragrafusa kiemeli, hogy e részeket a nyilvános felolvasás során nagy figyelemmel kell kísérni.

A Rámbám Misne Torá Hilchot mláchim 5. fejezet 5. haláchájában leszögezi:

וכן מצות עשה לאבד זכר עמלק, שנאמר תמחה את זכר עמלק, ומצות עשה לזכור תמיד מעשיו הרעים ואריבתו, כדי לעורר איבתו, שנאמר זכור את אשר עשה לך עמלק, מפי השמועה למדו זכור בפה לא תשכח בלב, שאסור לשכוח איבתו ושנאתו

Tevőleges parancsolat elpusztítani Amálék emlékét, mert írva van: ”töröld el Amálék emlékét”. Ugyancsak tevőleges parancs állandóan emlékezni gonosz tetteire… mert tilos elfeledni szívből jövő gyűlölködését.

A Rámbám véleménye utat mutat. Ha egy múltbeli (és a Soá rettenetéhez nem mérhető) gyűlöletből elkövetett támadásra kötelező emlékezni, akkor a volumenében sokkal nagyobb, a történelemben egyedülálló genocídiumra [2]קל וחומר vonatkozik a parancs.

Köves így ír: „Csakhogy az idő feltartóztathatatlanul múlik! Auschwitz emléke halványul. A személyes trauma, a személyes érintettség fakul, a személyes emlékezet kulturális, majd történeti emlékezetté válik. Szép lassan Auschwitz elveszti központi szimbolikus, kulturális, legitimációs, történelemi formáló szerepét.”

Az idő valóban múlik. A zsidóság a szárnyaló idő ellenére a mai napig híven őrzi traumáinak és örömeinek emlékét. Elegendő itt a már említett Purim mellett csupán Tisó BöÁvra, a két jeruzsálemi Szentély pusztulásának mai napig gyásszal övezett emléknapjára utalni. Többek között e közös történelmi emlékezet tart meg bennünket. Meddig kell emlékezni?

Rabbi Mose ben Jáákov Széfer Micvot Gádol c. munkájában, a tiltó parancsolatokat felsoroló rész 126. pontjában írja:

ומצוה זו נוהגת לימות המשיח לאחר כיבוש הארץ, שנאמר והיה בהניח ה’ אלהיך לך וכו’ תמחה את זכר עמלק

Ez a parancs (mármint Amálék emlékének eltörlése F.R.) a honfoglalástól egészen a Messiás eljöveteléig érvényben van…

S hogy az emlékezés manifesztációja mennyire fontos, arra is van bizonyíték. Rabbi Slómó ben Áderet responsuma 14. levél 368. fejezetében írja:

גם לדברי חכמים שאומרים שאין מזכירין יציאת מצרים לימות המשיח, לא יתבטלו מצות הפסח והמצה ומניעת החמץ

A Bölcsek szavai szerint nem fogunk megemlékezni az egyiptomi kivonulásról a Messiás eljövetele után, de a Pészách parancsa, a mácá (kötelezettsége F.R.) és a cháméc megvonása nem szűnik meg.

Az Exodus tényére, ha nem is emlékezünk majd kötelességszerűen, de az Exodus folyományaként életbe lépett törvények örök életűek lesznek.

Az évezredeket átívelő, az örökkévalóságig tartó emlékezés fentiek szerint haláchikus parancs. Az elkövetkezőkben látni fogjuk, hogy az öröm emlékét miképp őrzi a zsidóság.

Izrael népének első nagy szabadságélménye vitathatatlanul az egyiptomi kivonulás volt. Imáinkban számtalan helyen fordul elő: זכר ליציאת מצרים, az egyiptomi kivonulás emlékére.

Mózes V. könyve 16. fejezet 3. versében áll:

למען תזכר את יום צאתך מארץ מצרים כל ימי חייך

Emlékezz meg az Egyiptomból való kijöveteledről életed minden napján

A zsidó ember kötelezettsége, hogy emlékezetébe idézze azt a jót, ami őseivel történt, s így saját életére is vonatkoztassa a reménységet. A rosszra és a jóra egyaránt emlékezni kell, a Tóra útmutatása alapján:

Mózes V. könyve 6 fejezet 21 versében áll:

עבדים היינו לפרעה במצרים ויוציאנו יקוק ממצרים ביד חזקה

Szolgái voltunk Fáraónak Egyiptomban, de kivezetett bennünket I.ten Egyiptomból erős kézzel

A szolgaság megaláztatásaira és a szabadság eufóriájára egyaránt emlékeznünk kell. A Midrás, a zsidó legendairodalom számtalan történettel színezi ki a szolgaságot, melyből kiviláglik, hogy az egyiptomiak célja a zsidók elpusztítása volt. Igaz, a Tóra maga is kimondja ezt.

Mózes II. könyve 1. fejezet 16. versében áll:

ויאמר בילדכן את העבריות וראיתן על האבנים אם בן הוא והמתן אתו ואם בת היא וחיה

És mondta (Fáraó a bábáknak F.R.): mikor szülnek a héber nők, tekintsetek a szülőkőre: ha fiú, öljétek meg, ha lány, hagyjátok életben.

Ugyane fejezet 22. verse így ír:

 ויצו פרעה לכל עמו לאמר כל הבן הילוד היארה תשליכהו וכל הבת תחיון

És megparancsolta Fáraó egész népének, mondván: minden születendő fiúgyermeket vessetek a folyóba, de a lányokat hagyjátok életben.

Talán nem erőltetett a párhuzam Egyiptom és az Exodus örök emléke, valamint a náci-nyilas terror szolgasága és a szovjet-amerikai felszabadítás katarzisa között e mondatok tükrében.

A Talmud Pszáchim traktátus 116b lapján olvassuk:

בכל דור ודור חייב אדם לראות את עצמו כאילו הוא יצא ממצרים

Minden nemzedékben köteles az ember úgy tekintenie magát, mint aki személyesen vonult ki Egyiptomból.

A Talmud másképpen fogalmaz, mint a fent idézett Mose ben Jáákov, de ugyanaz a cél vezérli: örök időkig való emlékezés.

Még egy, látszólag nem idevágó gondolat. A Harmadik Szentély-beli I.tenszolgálat majdani legitimitását többek között az adja, hogy évezredek alatt sem felejtettük el a régi ritust. Nem csupán a Talmud fóliánsaiban, de a mindennapi reggeli ima kereteiben (קרבנות) is felidézzük, mi és hogyan zajlott.

Quod erat demonstrandum: az emlékezés konzisztens és elengedhetetlen része a zsidó életnek. Legyen az tragédia vagy öröm, a zsidóság kollektív emlékezete nem engedi a történelem eseményeit kihullani az idő rostáján.

 

[1] http://slomo.blog.hu/2016/05/29/a_biblia_nepenek_nincs_szuksege_auschwitzra

[2] mennyivel inkább

Igen vagy nem?- Mondhat-e egy nő Káddist?

Napvilágot látott Radnóti Zoltán rabbi tollából egy rabbinikus írás[1], mely kimondatlanul bár, de engedélyezi a nők Káddis-mondását a zsinagógában.

Jelen írásunkban  erre kívánunk reflektálni.

Előrebocsátjuk: véleményünk szerint a nők szerepe a zsidó életben fontos, megkérdőjelezhetetlen. Legszentebb ünnepeinket az ő gyertyájuk köszönti. Ők a letéteményesei a családi élet tisztaságának, a kóser otthonnak. A zsidó élet legtöbb színterén egyenrangúak a férfiakkal. Egyetlen olyan területe van a zsidó életnek, melyben nincsenek azonos szerepek: a zsinagóga, a rituálé. Itt az aktív szerep a férfiaké.

Hibázott-e a kórház?- Válasz Oberlander Báruch rabbi írására

Az Egység című kiadvány 2016. augusztusi számában Jár-e a bűnösnek orvosi ellátás? címmel jelent meg Oberlander Báruch rabbi, a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület szellemi vezetőjének írása. Ebben a halácha szemszögéből közelíti meg Biszku Béla a MAZSIHISZ Szeretetkórházában történő gyógykezelését. (Szögezzük le, hogy Biszku Béla tevékenységének megítélése valóban nem tartozik a halácha tárgykörébe. Nem védjük és nem támadjuk, mert ez nem feladatunk.)

Kölcsönkenyér visszajár?

Olyan világban élünk, melyben egyre nagyobb szerepe van a kölcsönöknek. Kölcsönöket kérünk és adunk. Mi a teendő, melyek azok a kötelezettségek, melyeket a halácha a kölcsönügylet résztvevőire ró?